MSZP-árnyékkormány alakul

Vágólapra másolva!
Körvonalazódik az MSZP kormányzati struktúrája és a szocialisták árnyékkormánya - értesült a Népszabadság. Az MSZP választási győzelme esetén az egykori Horn- és az alakuló Medgyessy-kormány összetételében csak egy-két személyi átfedés várható.
Vágólapra másolva!

A szocialista párt szakértői már dolgoznak az MSZP választási győzelme esetén létrehozandó új kormányzati struktúrán. Az MSZP a jelenleginél olcsóbb kormányt működtetne. Hatalomra kerülése esetén csökkentené a kancellária létszámát és hatáskörét, megszüntetné a Miniszterelnöki Hivatalon (MeH) belül működő referatúrákat. Ezt azzal indokolták, hogy „a Medgyessy-kormányban olyan miniszterek lesznek, akiket nem kell állandó ellenőrzés alatt tartani”.

Szocialista berkeken belül még vita van a titkosszolgálatok felügyeletéről. Nem dőlt el, hogy a felügyeletet önálló tárca nélküli miniszter gyakorolja-e, vagy az bekerüljön a MeH alá, illetve más tárcához. A tervek szerint a szocialisták a jelenlegi szociális minisztériumot foglalkoztatáspolitikai és szociális tárcává alakítanák át, és különválasztanák a vidék- és területfejlesztést. Minden bizonnyal megszüntetnék a PHARE-pénzeket felügyelő önálló miniszteri tisztséget. Várhatóan a jelenlegi informatikai kormánybiztosság bázisán informatikai minisztériumot hoznának létre.

Medgyessy Péter a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy körvonalazódik az MSZP árnyékkormányának személyi összetétele, és javaslatát januárban hozza nyilvánosságra. Az árnyékkormány felállítása – nevek említése nélkül – téma volt az MSZP választási bizottságának és elnökségének több ülésén. Medgyessy ragaszkodik ahhoz, hogy személyesen ő állítsa öszsze az árnyékkormányt, amelyet azonban a párt elnökségének is jóvá kell hagynia. A hírek szerint Medgyessy kiválasztási szempontjai között nem a párttisztség és párthűség, hanem a szakértelem a meghatározó. Medgyessy „vegyes kormány” felállítását tervezi, amelyben nem elsősorban pártpolitikusok, hanem az egyes területek elismert szakértői kaphatnak helyet, akik feddhetetlensége megkérdőjelezhetetlen. A majdani politikai államtitkárok körében azonban a szocialista politikusok lesznek többségben.

A Horn- és a Medgyessy-árnyékkormányban csak egy-két személyi átfedés lesz az értesülések szerint. Medgyessy korábban már kijelentette, hogy Kovács László pártelnököt ő is szívesen látná külügyminiszterként, és tárcavárományos lehet Fazakas Szabolcs is, a Horn-kormány volt ipari minisztere. A szocialisták önálló lakásügyi és területfejlesztési minisztériumot is létrehoznának, ide tartozna az önkormányzatok felügyelete is. Ebben az esetben a belügyi tárca rendészeti minisztériummá alakulna át. Az önkormányzati tárcánál elképzelhető miniszternek Csabai Lászlóné pártelnökségi tag, aki Nyíregyháza polgármestere. Az informatikai minisztérium élére kerülhet Mandur László, aki a Medgyessy által alakított Tízek Társaságában ezzel a területtel foglalkozik. A honvédelmi tárca esélyes várományosa pedig Juhász Ferenc pártalelnök, a terület szocialista szakértője.