Vágólapra másolva!
Fellebbezést jelent be a Pest Megyei Főügyészség Várhegyi Attila, a kulturális tárca lemondott politikai államtitkára és Simó József, a Mahir Szolnok Kft. volt ügyvezetője ellen - tudta meg a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Bűnösnek találta Várhegyi Attilát, a kulturális tárca volt államtitkárát hanyag kezelés miatt a Budakörnyéki Bíróság elsőfokú ítéletében, s ezért 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A bíróság még Szolnok polgármestereként vonta őt felelősségre nagy értékű szolnoki önkormányzati ingatlanok eladása kapcsán. E vádpont további két vádlottját felmentették. Ugyanakkor bűncselekmény hiányában felmentették az 1994-es polgármesteri újraválasztási kampánnyal kapcsolatban megfogalmazott vesztegetés alól Várhegyit és Simó Józsefet. Bizonyítottság hiányában mentették fel az állítólagosan vesztegető cégvezetőket.

A büntetőperben a vádat képviselő Pest Megyei Főügyészség hétfőn fellebbezést jelentett be Várhegyi Attila és Simó József terhére.

A vádhatóság Várhegyi Attila és Simó József esetében a vesztegetés bűntettében is kérte a bűnösség megállapítását. A Várhegyit érintő hanyag kezeléssel összefüggésben a tényállás helyesbítését, a büntetés súlyosbítását, felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott - tudta meg a Népszabadság a Pest Megyei Főügyészségen.

A vádhatóság a lap szerint úgy véli, hogy a bíróság tévesen állapította meg a hanyag kezelés vonatkozásában a vagyoni hátrány mértékét, a vesztegetés tekintetében pedig a helyesen megállapított tényállásból helytelen jogi következtetést vont le. A bíróság ugyanis bizonyítottnak látta, hogy Várhegyi, illetve a szolnoki Fidesz szervezetének 1994-es önkormányzati kampányát Simó József, a Mahir Szolnok Kft.-hez befolyt és erre a célra elkülönített összegből finanszírozta. A bíróság szerint "formálisan" megállapítható a vesztegetés elkövetése, hiányzik azonban a cselekmény társadalomra veszélyessége, ami nélkülözhetetlen a bűncselekmény megállapításához.

Az ügyészség ugyanakkor nem tudja elfogadni a vesztegetésnél azt az indoklást, hogy Várhegyit és Simót arra tekintettel mentette fel a bíróság bűncselekmény hiányában, hogy cselekményük nem veszélyes a társadalomra. Az ügyészség szerint ugyanis a törvényalkotó által bűncselekménnyé nyilvánított cselekmény esetén nem mellőzhető a bűnösség megállapítása. A vádhatóság a fellebbezés részletes jogi indokolását az írásba foglalt ítélet ismeretében teszi meg. Az ügyészség a többi vádlott tekintetében tudomásul vette az ítéletet.

A közszolgálati magyar televízió hétfő esti hírműsorának értesülése szerint Várhegyi Attila lemondott államtitkár helyét Kövér László, a Fidesz - Magyar Polgári Párt ügyvezető alelnöke foglalhatja el a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában. A hírt a tárcánál nem cáfolták, és nem is erősítették meg - hangzott el Várhegyi Attila a hónap végéig marad hivatalában. Más források szerint Sasvári Szilárd és Szalai Annamária fideszes politikusok vagy Balogh Zoltán, a miniszterelnök egyházügyi főtanácsadója lehet esélyes a kulturális tárca politikai államtitkári posztjára.

Korábban:

Orbán visszavárja Várhegyit