Lebuktak az álrendőrök

Vágólapra másolva!
A Népstadion buszállomás mögötti nagyparkolóban tevékenykedő 15 román állampolgárt múlt szerdán állította elő a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Azóta valamennyien előzetes letartóztatásban vannak.
Vágólapra másolva!

Palotás István rendőr alezredes, a BRFK zseblopási alosztályának vezetője kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a rendőrség széles körű nyomozást folytat az ügyben, és további letartóztatások is várhatók.

Az elfogott álrendőrök olyan utasokra specializálódtak, akiknél a csomagok, illetve a ruházat alapján nagyobb összeget reméltek, illetve figyelték a Ferihegyről érkező buszokat is. A bűncselekményeket többnyire román állampolgárok ellen követték el.

Az "etetőemberek" leszólították a kiszemelt áldozatokat, beszédbe elegyedtek velük, és külföldre induló buszokat ajánlottak nekik. Ha úgy látták, jelentősebb összegre számíthatnak a sértettektől, jelzést adtak a várakozó álrendőröknek. A jelzésre két-három fekete ruhás férfi tűnt fel, akik egy Police feliratú hamis igazolványt villantottak fel a kiszemelt áldozatok előtt.

Ekkor az "etetőemberek" átadták irataikat, így keltve bizalmat a sértettekben. Az álrendőrök ezután valuta-ellenőrzést tartottak, amelynek végén az érintettek már rendszeresen kevesebb pénzt kaptak vissza.

A rendőr alezredes tájékoztatása szerint a múlt szerdai akcióba bekapcsolódott a készenléti rendőrség, illetve a II. kerületi Rendőrkapitányság is. Seres Ernő rendőr főtörzszászlós arról számolt be, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte a bűnelkövetők előzetes, 30 napos letartóztatását. A rendőrség kéri mindazok jelentkezését, akiket hasonlóképpen károsítottak meg.