Ezreket győztek meg a toborzók

Vágólapra másolva!
Az idén már 4726-an jelentkeztek katonának az országos toborzó kampány során, amelynek legújabb állomásaként, az országban másodikként Debrecenben megnyitották a Magyar Honvédség toborzóirodáját.
Vágólapra másolva!

Az irodákat korszerű informatikai rendszerrel felszerelt gépjárművekkel is ellátják, ami a mobil toborzást is lehetővé teszi. Például iskolákat is felkeresnek majd a katonák, hogy az osztályfőnöki órákon tájékoztassák a diákokat erről a pályáról.

Sütő Tamás vezérőrnagy, az MH Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnokságának parancsnoka a haderő átalakítással kapcsolatban kifejtette, hogy 2006-2010. között létrejön a profi hadsereg szerződéses tiszti, tiszthelyettesi és sorállománnyal. E folyamatban fontos a humán erőforrás, vagyis a szerződéses katonák biztosítása - mondta a vezérőrnagy.