Feltartóztatták a román határon Dávid Ibolyát

Vágólapra másolva!
Vasárnap rövid időre feltartóztatták Dávid Ibolya igazságügy-minisztert a magyar-román határon. A román határőrök a megemlékezésre utazó politikus testőrének fegyverét kifogásolták, amelyet végül magyar oldalon kellett hagynia a delegációnak.
Vágólapra másolva!

Rövid időre feltartóztatták vasárnap délelőtt Dávid Ibolya igazságügy-minisztert a magyar-román határon- tudta meg az [origo] Orodán Sándor alezredestől, a Határőrség szóvivőjétől. A miniszter-asszony a Nagyvárad közelében lévő Margittára utazott, hogy részt vegyen azon a megemlékezésen, amelyet Ady Endre születésének közelgő 124. évfordulója alkalmából rendeztek.

Az alezredes elmondta, hogy az érdmihályfalvi határátkelőn a román határőrök megállították az öt fős magyar küldöttséget és közölték, hogy a politikus védelmét ellátó kormányőr nem viheti be román területre fegyverét. A kormányőr végül visszament a határ magyar oldalára, és a határőröknél hagyta az önvédelmi fegyvert.

Dávid Ibolya érkezéséről kolozsvári főkonzulátus a diplomáciai szokásoknak megfelelően időben értesítette a román felet. Az értesítésben szerepelt az igazságügyi miniszter védelmét ellátó kormányőr neve, önvédelmi fegyverének száma is. Alföldi László főkonzul nyilatkozata szerint a történtekben nem lehet szándékosságot feltételezni, de román részről nagyon súlyos szakmai hibát követtek el.

[origo]