Orbán Bethlen-sírt avatott

Vágólapra másolva!
Szent István és IV. Béla utáni harmadik honalapítónak nevezte gróf Bethlen Istvánt Orbán Viktor kormányfő szombaton, amikor a Fiumei úti sírkertben felavatta a néhai magyar miniszterelnök síremlékét.
Vágólapra másolva!

Tíz nyugodt év, stabilitás, konszolidáció, szélsőségektől mentes korszak fűződik a nevéhez - emlékezett Orbán Viktor az 1921 és 1931 között miniszterelnökként tevékenykedő Bethlen Istvánra. Reánk maradt a feladat, hogy számba vegyük végre hőseinket, felmérjük kinek, mivel tartozunk és kinek, miért jár köszönet - fogalmazott a miniszterelnök.

Álláspontja szerint Bethlen grófnak hálával tartozik a nemzet, hogy abból a kilátástalan helyzetben lévő maradék Magyarországból egy ma is fennálló, és a jövőbe reményekkel tekintő hazát teremtett. Bethlen miniszterelnök református ember volt, akinek hite egyben magyarságát is jelentette - hangsúlyozta a kormányfő.

A Szovjetunióban, száműzetésben elhunyt egykori magyar miniszterelnök szellemi hagyatékát is felidézte Orbán Viktor. Eszerint Magyarország csak úgy tud beilleszkedni a nyugati világba, ha rendet teremt saját portáján. Félre kell tennünk mindent, ami megoszt bennünket, hogy összefogva alkothassuk meg közös célunkat, a polgári Magyarországot - fejezte be emlékező beszédét a Fiumei úti sírkertben Orbán Viktor.