Medgyessy 50 százalékos béremelést ígér az orvosoknak

Vágólapra másolva!
Az MSZP egyészségügyi programja a konszolidációra épül, amelynek célja az intézmények működőképességének visszaállítása és a bérek 50 százalékos emelése - mondta Medgyessy Péter, a legnagyobb ellenzéki párt kormányfőjelöltje. Kovács László pártelnök szerint a gazdasági helyzet alapján több pénz juthatna az egészségügyre.
Vágólapra másolva!

Az egészségügyről tartott közös sajtótájékoztatót az MSZP elnöke, kormányfő-jelölte és frakcióvezetője. Kovács László arról beszélt, hogy a helyzet rosszabb az egészségügyben, mint azt a gazdasági helyzet indokolná. A pártelnök kifogásolta, hogy nem valósult meg az egészségügyi reform és azt mondta, hogy szakmailag és morálisan alkalamtlan politikusok irányították a szaktárcát. "Ma reálértékben kevesebb jut az egészségügyre, mint ´98-ban. A kormány azt ígérte, hogy a GDP 8 százalékát az egészségügyre fordítják, mint az Európai Unióban, ehelyett csak 4 százalék körül mozog ez az érték" - tette hozzá Kovács. "Gógl Árpád volt miniszter egykor 400 százalékos béremelésről beszélt, ám míg a bérek ´98-ban 18 százalékkal maradtak csak el az átlagtól, 2000-ben már 24 százalékkal."

Kovács az inflációnál magasabb gyógyszerámeléseket is kifogásolta. Elmondta: ma minden 100 forintból 30 forintot a beteg fizet, és ez kétszerese annak, mint ami az EU-polgárokat sújtja. Hozzátette: míg Orbán a kormányalakításkor 4 év türelmet kért a lakosságtól, míg helyrehozzák az egészségügyet, ma már 15 éves türelmi időt kérnek.

Medgyessy Péter kormányfő-jelölt szerint a miniszterelnök felelősséget visel minden ágazatért, így ő, ha miniszterelnök lesz, személyes felelősséget vállal az egszségügyét. Az MSZP kidolgozott egy "Az egészségügy évtizede" című programot, amelynek leglényegesebb eleme a konszolidáció, az intézmények működőképességének helyreállítása. "50 százalékos béremelésben gondolkodunk" - közölte a politikus, hozztéve, hogy egyfajta hűségjutalmat is bevezetnének, amely alapján 3 évente akár egy egész éves fizetést kapnának az egészségügyi dolgozók. A szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőknek térítésmentessé tennék a gyógyszereket, és jelentős számú új orvosi praxisokat hoznának létre.

Nagy Sándor frakcióvezető a jelenlegi ciklus hátralevő idejéről szólva mondta, hogy az MSZP benyújt egy határozati javaslatot, amely 150 milliárd forinttal növelné jövőre az egészségügyi kiadásokat. Erre van fedezet - mondta Nagy, aki szerint Mikola István egészségügyi miniszter 500 milliárdos programjára nincs fedezet. "A miniszter 2003-ra jelölte meg az indulás évét, szerintünk viszont azonnal kell cselekedni" - mondta a frakcióvezető.

Javaslatuk értelmében a gyógyszer támogatási előirányzatot 45 milliárd forinttal, a háziorvosi ellátás kiadási előirányzatát 3 milliárddal, az otthoni szakápolás előirányzatát 2 milliárddal kellene emelni. 1 milliárdot szánnának a védőnői hálózat működési feltételeinek javítására, plusz 2 milliárdot a fogászati ellátás előirányzatára. 10 milliárdot biztosítnának az ÁNTSZ-nek, újabb 10 milliárdot az aneszteziológiai és intenzív ellátás műszerparkjának korszerűsítésére és 15 milliárdot a fekvőbeteg gyógyintézetek tartozásainak rendezésére.