Alelnökök nélkül maradhat az ÁSZ

Vágólapra másolva!
Az ellenzék szerint a Fidesz miatt elképzelhető, hogy hosszú hónapokig nem lesznek alelnökei az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ). A másik öt parlamenti párt az ÁSZ munkatársai közül ajánlott jelölteket, amit a legnagyobb kormánypárt ellenzett. A Fidesz - információink szerint - a miniszterelnökhöz közeli alelnököket képzelt el.
Vágólapra másolva!

A Fidesz nem járult hozzá, hogy az ÁSZ-on belül keressenek új alelnököket, noha a másik öt párt ebben meg tudott egyezni - mondta Lotz Károly, a bizottság SZDSZ-es tagja az [origo]-nak, aki szerint csak a választások után várható, hogy ismét legyenek alelnökei a Számvevőszéknek, mivel a legnagyobb kormánypártnak nem sürgős.

Érthetetlen, hogy a bizottság elnöke, Kósa Lajos, miért nem hívja össze a testületet, illetve miért nem fogadta el a másik öt párt képviselőinek javaslatát a jelöltek személyével kapcsolatban - méltatlankodott az MSZP-s Veres János, az eseti bizottság alelnöke. Az [origo] információi szerint a Fidesz a miniszterelnökhöz közel álló jelöltet támogatott. A testület elnöke nem tűzött ki ülésnapot.

Az Állami Számvevőszéket az elnök az alelnökökkel munkamegosztásban irányítja. Alelnökök hiányában várhatóan sűrűbb lesz az elnök, Kovács Árpád programja, ugyanis nincs, aki helyettesítse a vezetőt - mondta Divinyi Péter, az ÁSZ sajtótitkára. Az alelnökök felügyelik továbbá az ÁSZ igazgatóságait.

Az [origo] megkereste Kósa Lajost, a bizottság elnökét, valamint a testület másik fideszes tagját, Dancsó Józsefet, ám egyelőre nem reagáltak kérdéseinkre.

Több állami intézmény működött az utóbbi években elnök vagy alelnökök nélkül, noha a jogszabályok előírták ezeknek a tisztségek betöltését. A Magyar Rádiónak közel egy évig nem volt elnöke, sőt még alelnöke sem volt egy darabig. A Magyar Televízió is elnök nélkül működött tavaly mintegy fél éven keresztül, a Magyar Távirati Irodának pedig már lassan két éve nincsen általános alelnöke. Politikai viták miatt hónapok óta betöltetlen az Országgyűlés adatvédelmi biztosának posztja is.

[origo]