A traumatológusok egy hónapot adnak a kormánynak

Vágólapra másolva!
Rendkívüli közgyűlésen elfogadott zárónyilatkozatban tiltakoznak a traumatológusok a baleseti osztályokon kialakult tarthatatlan állapotok ellen. A traumatológusok legközelebb egy hónap múlva értékelik, hogy történt-e változás a mai nyilatkozat kiadása óta, és ha nem történt, akkor a sztrájk bizonyos formáihoz folyamodnak.
Vágólapra másolva!

A traumatológusok a kialakult helyzetért a mindenkori döntéshozókat teszik felelőssé, és folyamatosan értékelni fogják a megfogalmazott indítványokra vonatkozó intézkedéseket. Fényes László, az OBSI Másodorvosi Fórumának vezetője az [origo]-nak elmondta, hogy ha nem valósulnak meg a követeléseik, akkor a sztrájk bizonyos formáihoz folyamodnak. Fényes László közölte: gyakorlatilag már azzal is nehezíteni tudnák a betegellátást, ha kizárólag a munkaköri leírásuknak megfelelően dolgoznának, emellett elképzelhetőnek tart egy adminisztratív sztrájkot is. Ez azt jelenti, hogy a traumatológusok minden orvosi feladatot megfelelően ellátnak, de az ezekhez tartozó adminisztrációt nem végzik el, például nem adnak zárójelentést, nem vezetik fel a beteg kórlapjára, hogy milyen beavatkozásokat végeztek el. A sztrájknak erre a formájára már volt példa Lengyelországban.

Ugyanakkor az OBSI Másodorvosi Fóruma bízik benne, hogy sztrájkra nem kerül sor, mivel a betegellátás javításáért indított kezdeményezésükkel kapcsolatban már többször tárgyalóasztalhoz ültek az Egészségügyi Minisztériummal, legközelebb november 8-án egyeztetnek.

A hétfői rendkívüli közgyűlésre az ország szinte mindegyik traumatológiai osztályáról érkeztek orvosok, összesen százötvenen. A zárt ajtók mögött zajló tanácskozásról kiszivárgó információkból kiderült: a traumatológusok elégedetlenek, és egyetértenek abban, hogy sokkal több pénzre van szüksége a traumatológiáknak ahhoz, hogy helyreálljon a betegellátás. Az [origo]-nak több traumatológus is azt nyilatkozta: már nem az osztályok szinten tartása a feladat, hanem az, hogy pótolják az elvándorolt szakembereket és a hiányzó eszközöket, mert már nem tudják biztosítani a megfelelő betegellátást.

A baleseti sebészeteken egyre nagyobb az elvándorlás, utánpótlás pedig nincs- derül ki az OBSI Másodorvosi Fóruma felméréséből. Bár a traumatológusokról készülő kimutatás még nem teljes, de annyi biztos: Magyarországon 10 millió emberre összesen 5-600 traumatológus jut, és a számuk folyamatosan csökken. Gyakran választanak más munkát - nem ritka, hogy inkább elmennek alorvosnak egy plasztikai sebészetre, emellett sokan nyugdíjba mennek, a fiatalok pedig nem szívesen választják a traumatológiát a kevés fizetés és a feszített munka miatt, ezért a traumatológusok száma fogy. A baleseti sebészek áltag életkora jelenleg 42 év.

Az [origo]-nak nyilatkozó traumatológus elmondta: a baleseti sebészek nem a fizetésükből élnek, hanem a betegektől kapott hálapénzből, a fizetésükből nem is tudnának megélni. Ahhoz, hogy ez a gyakorlat fennmaradjon, viszont fenn kell tartani a jelenlegi helyzetet, nem omolhat össze az ellátás, a műtétek nem állhatnak le. Valószínűleg részben ennek az ördögi körnek is köszönhető, hogy a traumatológusok csak most jutottak el odáig, hogy tiltakozzanak a baleseti sebészeteken kialakult állapotok ellen.

Tiefenthaler Eszter

Korábban: