Egy hetet csúszik a terrorellenes törvény

Vágólapra másolva!
Az MSZP és az SZDSZ nem támogatta a rendkívüli, gyors eljárást, így csak a jövő héten szavazhat az Országgyűlés a terrorizmusellenes törvénycsomagról. A hatpárti egyeztetés eredménytelen volt.
Vágólapra másolva!

Az MSZP és az SZDSZ szerint nem indokolt, hogy az Országgyűlés vita és módosítási lehetőség nélkül döntsön a kormány által benyújtott terrorizmusellenes törvénycsomagról. A koalíció szándékai szerint a képviselők már szavazhattak volna az előterjesztésről, de az MSZP és az SZDSZ nem támogatta a kivételes eljárást.

Keller László az [origo]-nak elmondta, hogy a csomagból a terrorizmus elleni intézkedések és az anonim betétek megszüntetését vita nélkül is támogatnák, mert erről már volt szó az Országgyűlésben. A javaslat egyéb pontjainál azonban szükségesnek tartják a hagyományos vita lefolytatását és a módosítások lehetőségét. Az SZDSZ-es Szent-Iványi István azzal utasította el frakciója nevében a különleges eljárást, hogy az ilyeneket általában nem támogatják, fontos intézménynek tartják a szokásos tárgyalási rendet. A javaslat tartalmával mindkét párt egyetért.

Az ügyben folytatott hatpárti megbeszélésen a Fidesz nyitottnak mutatkozott arra, hogy új, kettébontott javaslat készüljön és az MSZP által rendkívüli eljárásban is támogatott részt külön nyújtsa be a kormány. A kompromisszum végül nem született meg, a kormány nem terjesztett elő új javaslatot, az eredeti rendkívüli támogatását viszont az ellenzékből csak a MIÉP támogatta. A zárószavazás a jövő héten várható.

[origo]