35 milliós terepjárót raboltak el sofőrjével együtt

Vágólapra másolva!
Nyíregyházán megtámadtak egy kocsijában ülő 38 éves nőt. Támadói a közeli erdőbe hajtottak az asszonnyal, majd megkötözve kirakták, és elvitték körülbelül 35 milliót érő terepjáróját.
Vágólapra másolva!

Szerdán délután egy nyíregyházi fodrásztól távozó nő beült kocsijába, és ki akart tolatni a parkolóból. Ekkor egy másik autó mögé állt, és két személy átugrott a 38 éves asszony terepjárójába. A nő fejét lenyomták, és a közeli erdős területre hajtottak. Itt szigetelőszalaggal megkötözték, szemét bekötötték, majd kirakták és távoztak a 35 milliót érő BMW-vel. A nő kiszabadította magát és gyalog elmenekült, majd telefonon segítséget kért. Sérülései nem súlyosak. Az elrabolt kocsi egy metálbarna színű BMW X5 terepjáró, hazánkban nem sok ilyen közlekedik.