Alvás közben találtak a kutyák a kisfiúra

Vágólapra másolva!
Nagy szerencse, hogy nem volt fagy az éjjel - mondta az [origo]-nak a Mátrában eltűnt fiút megtaláló kutyás mentők vezetője. A kimerült diák ugyanis elaludt az erdőben.
Vágólapra másolva!
Mentőkutya talált meg hajnalban egy eltévedt budapesti általános iskolás fiút a Mátrában. A 14 éves tanuló osztálykirándulás közben veszett el a Parád és Recsk közötti erdőségben. A 17-18 fős csoporttól már korábban leszakadt egy ötfős csapat, ezért indult el önállóan az egyik fiú, hogy megkeresse a többieket. A társai ekkor látták utoljára, ugyanis a 14 éves diák eltévedt az erdőben. Délutáni eltűnése után a rendőrség, a tűzoltóság és lakosság is részt vett a kutatásban, de estig nem jártak sikerrel.
A gyerek keresésébe este fél tizenegykor bevonták több város mentőkutyásait is, velük együtt már körülbelül százan keresték az elveszett fiút. A koromsötét, éjjeli erdőben összesen tíz mentőkutya próbált szagot fogni, amit az is nehezített, hogy egy patak medrének tájékán kellett folytatni a kutatást, ott, ahol a fiút utoljára látták. Az egészséges gyereket végül hajnali négykor, eltűnésének helyétől 10 kilométerre találta meg az egyik kutya.
Kalló József, a Heves megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa az [origo]-nak elmondta, hogy a kutyák nélkül nagyon kicsi lett volna az esélye, hogy a fiút napkelte előtt megtalálják. A recski körzeti megbízott kérésére Ajka, Budapest, Jászberény és Miskolc mentőkutyásai este fél 11 tájban értek a helyszínre. Összesen 20 kutyavezető és 10 kutya vett részt a keresésben.
Bartók László, a Magyar Katasztrófakutyás Egyesület vezetője - aki a keresést koordinálta - az [origo]-nak elmondta: a rendőrségi riasztást követően egy órával hívták őket a helyszínre. Két és fél órás kutyás keresés után találták meg az alvó kisfiút, akinek - Bartók László szerint - az volt a szerencséje, hogy az elmúlt éjszakákkal ellentétben, kedd éjszaka nem volt fagy. A Magyar Katasztrófakutyás Egyesület vezetője nem akart arról beszélni, hogy melyik városból érkezett mentőcsapatnak és milyen fajtájú kutyának sikerült a kisfiút megtalálni, ezzel is utalva arra, hogy a mentés csapatmunka eredménye volt. A mentésben németjuhászok, golden retrieverek, és egy hannoveri véreb vett részt.
[origo]