Vágólapra másolva!
Közel háromszázharminc millió forint megfizetését kéri az 1999. december 15-i BS-tűz több mint száz károsult kereskedője abban a polgári perben, amely szerdán kezdődött el a Fővárosi Bíróság gazdasági kollégiumán.
Vágólapra másolva!

A BS-tűz Károsultjaiért Egyesület szerdai tárgyalásán ismertetett álláspontja szerint szakszerűtlenül, a tűzvédelmi szabályok megszegésével üzemeltették a Budapest Sportcsarnokot a katasztrófa bekövetkeztekor. Az alperes ezzel szemben azt állította, hogy az előírásoknak megfelelően jártak el, a szükséges engedélyeket beszerezték, mi több mindent megtettek azért, hogy ez a szörnyű tűzeset ne következhessen be. A károsultak egyesülete a jogalap tekintetében közbenső ítélet meghozatalát kérte azért, hogy kereseti kérelmük jogosságának eldöntése után hozzáfoghassanak a több mint 100 kereskedő tényleges kárának egyenkénti bizonyításához.

A bíróság a tárgyalást jövő márciusra halasztotta azzal, hogy addig beszerzi és a felek rendelkezésére bocsátja a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság BS-tűzzel kapcsolatos összefoglaló vizsgálati jelentését.

Az 1999. december 15-én, hajnalban bekövetkezett tűzeset során személyi sérülés nem történt, de a sokmilliárdos létesítmény megsemmisülésekor a karácsonyi vásárt tartó fabódékban árusító kereskedők közül több mint 300-nak porrá égett az árukészlete. A károsult kereskedők közül 184 tavaly elfogadta a kormány ajánlatát, és igazolt kára egyharmadának megfizetéséért cserébe elállt a pereskedéstől. Erre a célra tavaly a kormány csaknem 200 millió forintot különített el.

Több mint száz kereskedő azonban az egyesületet bízta meg kárigényének érvényesítésével, de akadt olyan is, aki egyedül fogott hozzá a pereskedéshez.

A BS-tűz kapcsán korábban a rendőrség közveszély okozás alapos gyanújával vádemelési javaslatot nyújtott be egy gyertyaárus ellen, de az ügyészség tavaly bűncselekmény hiányában megszüntette a
büntetőeljárást.