Házi őrizetben a MOL egyik dolgozója

Vágólapra másolva!
A bíróság szerdán a bűnüldöző hatóságok indítványa ellenére nem előzetes letartóztatásba, csupán házi őrizetbe helyezte a MOL Rt. zalaegerszegi dolgozóját, aki önként jelentkezett a hatóságoknál. A férfit a MOL Rt. zalaegerszegi finomítójánál történt nagyszabású olajlopási ügy kapcsán gyanúsította meg a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A napokban kipattant olajügyben eddig 17 személyt gyanúsított meg a rendőrség, közülük tízet hétfőn előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság lopás és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint a gyanúsítottak csaknem egymilliárd forint kárt okoztak azzal, hogy a Mol Rt. zalaegerszegi olajfinomítójából már hosszabb ideje heti 80-100 ezer liter félkész gázolajat loptak, majd azt az ország területén értékesítették.

A Fővárosi Bíróság sajtótitkárságának munkatársa elmondta: a MOL Rt. zalaegerszegi dolgozójának előzetes letartóztatására irányuló ügyészi indítvány elbírálásakor a Budai Központi Kerületi Bíróság tekintettel volt arra is, hogy a gyanúsított önként jelentkezett a hatóságoknál, vallomást tett, és kinyilvánította együttműködési készségét.

A bíróság döntött arról is, hogy a házi őrizetet folyamatos őrzés mellett kell végrehajtani, és a gyanúsított tartózkodási helyét csak rendőri kísérettel hagyhatja el.

Korábban: