Elkülönített cigányosztály Mohácson

Vágólapra másolva!
Diszkriminációval vádolja az egyik mohácsi általános iskola vezetőit és az önkormányzatot az Országos Cigány Önkormányzat alelnöke, amiért színtiszta romaosztályt indítanak az új tanévben. Ráadásul áttelepítették őket egy udvari tanterembe. Emiatt a miniszterelnökhöz és a szakminiszterhez tiltakozó petíciót is küldenek. A város alpolgármestere tagadja a vádakat.
Vágólapra másolva!

Megengedhetetlen, hogy egy történelmi múltú város durva megkülönböztetést alkalmazzon a cigánysággal szemben - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Gál József, az Országos Cigány Önkormányzat alelnöke. A nem mindennapi ügy akkor pattant ki, amikor a kisebbségi önkormányzat elnöke elment gyermekének évnyitójára s látta: csakis cigány gyerekekből válogatták ki a Belvárosi Általános Iskola III/A osztályát, ráadásul külön udvari épületbe is átköltöztették őket. Gál úgy véli, ezzel a cigány tanulókat hermetikusan elzárják a magyar diákoktól. Az alelnök azt kérdi: valójában az e a cél, amit a szakminiszter is hangoztat, miszerint a cigányság egyetlen kitörési lehetősége a tanulás, vagy hogy már ilyen apró korban mielőbb ki kell lökni őket a perifériára? Az eset miatt petíciót fogalmazunk, melyet elküldünk a miniszterelnökön kívül az oktatási miniszternek is - szögezte le Gál.

A fideszes vezetésű Mohács alpolgármestere azt állítja: nincs tudomása megkülönböztetésről. Katona József alpolgármester egy kiváló differenciáló pedagógiai felzárkóztató programról beszélt a Magyar Hírlapnak, melynek sikerét a kollégák is elismerik. Az osztály ebben az évben egy új pedagógust kapott, akinek javaslatára költözött át a 18 kisgyerek a főépülethez közeli tágasabb udvari tanterembe. Miután idén három harmadik osztály indult, korábban jelezték a szülőknek: beszélgetést tartanak az emelt szintű osztályokba való jelentkezésről. Ezen azonban egyetlen cigány szülő sem vett részt. Az alpolgármester azóta beszélt a város kisebbségi elnökével is, aki javasolta, hogy a gyerekeket - tanulmányi eredményük függvényében - osszák el a többi osztályba, vagy irányítsák át egy másik iskolába. Erre azonban helyhiány miatt nem látott lehetőséget az alpolgármester. Katona József megjegyezte: vasárnap éppen Mohácson tartják a "diszkriminációellenes" futballmeccset, ahol majd találkozik azzal a roma illetékessel, akivel vélhetően konszenzusra juthat ebben a kérdésben.