Visszaéléssel gyanúsít két fővárosi céget a MIÉP

Vágólapra másolva!
Feltűnően olcsón árulja egyik cégét a BKV, a budapesti temetők irányítását pedig átvette egy pénzügyi tanácsadó cég munkatársa. Mindezt a MIÉP fővárosi frakciója tudatta a nyilvánossággal.
Vágólapra másolva!

Különös körülmények között árulja egyik cégét a BKV Rt. A cég 200 millió forintért kínálja közlekedés-egészségügyi vállalkozását, azután, hogy 230 millió forintot költött az elköltöztetésére. Ráadásul a cég törzstőkéje is magasabb a vételárnál. Legalábbis erről számolt be Marsi Péter Pál, a MIÉP fővárosi frakcióvezető-helyettese.

A BKV Közlekedés-egészségügyi és Pszichológiai Szolgáltató Kft. látja el többek között a járművezetők pályaalkalmassági vizsgálatát és a jogosítványok megújítását. Így ha a cégnek új tulajdonosa lesz, akkor a BKV-nak fizetnie kell a rendszeres szolgáltatásért. A MIÉP kíváncsi lenne rá, mennyibe kerül majd ez éves szinten a vállalatnak. Arról már sikerült információt szerezniük, hogy egy Magyarországon tevékenykedő német cég lesz a befutó vevő.

A lap megkérdezte volna a BKV vezetőit, ám ők elzárkóztak a nyilatkozattól, arra hivatkozva, hogy augusztusig bírálják el a pályázatokat. Az egészségügyi társaság eladása nem egyedi, a BKV a reorganizációs program keretében sorra megválik azoktól a cégeitől, amelyek nem szolgálják közvetlenül a tömegközlekedés működtetését. A társaság így jelentősen csökkentette kiadásait, a bevételeket pedig működtetésre és beruházásokra fordítja.

A MIÉP egy másik önkormányzati cégnél is visszásságot sejt. A frakció a napokban levelet kapott a Budapesti Temetkezési Intézet Rt. (BTI) egyik munkatársától. A levél szerint a vállalat irányítását átvette egy pénzügyi tanácsadó cég munkatársa, legalábbis olyan jogosítványokkal bír, mintha "ő lenne minden titkok tudója" - közölte a MIÉP frakcióvezető-helyettese. Marsi Péter Pál tudni szeretné, mi lehet az oka annak, hogy míg a tavalyi év első felében 60 milliós vesztesége volt a Temetkezési Rt.-nek, addig év végére 27 milliós nyereséget könyvelhettek el, s mindezt úgy, hogy lényegében semmi sem változott, nem nyitottak új temetőt, nem bővítették a szolgáltatásokat.

A Temetkezési Rt. igazgatója, Simóka Kálmánné megdöbbenve fogadta a MIÉP bejelentését. Nem érti, mi a baj azzal, ha egy cég nyereségesen működik. Felháborodásának adott hangot, amiért "egy ilyen minősíthetetlen, pofátlan levélre" kell válaszolnia. A lapnak elmondta, minden cég alkalmaz tanácsadókat, a Temetkezési Rt. pedig tervezi, hogy munkatársként alkalmazza azt a férfit, akinek közreműködésével jelentősen sikerült csökkenteniük a költségeket. A nyereségből temetőt bővítenek és javítják a szolgáltatási színvonalat. Simóka Kálmánné szeretné kideríteni, ki írta a levelet, azután elbeszélgetne az illetővel, hogy tudnak-e tovább együtt dolgozni.

A MIÉP egy másik fővárosi cégről, a Csatornázási Művek Rt.-ről kedvező hírekkel szolgált. Zsinka László frakcióvezető tudatta, hogy a városvezetés következetes magatartásának köszönhetően sikerült félmilliárd forinttal mérsékelni a külföldi társtulajdonos osztalékát, így az jelenleg 2,5 milliárd forint.