Összeállították a szocialisták egyéni jelöltjeik névsorát

Vágólapra másolva!
Elkészült az MSZP egyéni országgyűlési képviselő-jelöltjeinek névsora. Bár a lista még nem végleges, kiderül belőle, hogy több jelenlegi egyéni képviselőnek legfeljebb listáról lesz esélye bejutni a parlamentbe.
Vágólapra másolva!

Számos jelenlegi szocialista képviselő nem indul újra egyéni jelöltként a 2002-es választásokon, a legtöbb változás Budapesten várható. Bár az egyéni képviselő-jelöltek listáját még nem véglegesítették, a Magyar Hírlap birtokába került javaslatból kiderül: huszonhárom körzetben nem indítják újra a jelenlegi képviselőket. A legnagyobb mozgás Budapesten van, ahol 32 körzetből nyolcban nem indítanak újra jelenlegi képviselőket. Közülük hatan olyan képviselők, akik 1998-ban egyéni körzetből kerültek a parlamentbe, míg két politikus listáról lett tagja az Országgyűlésnek.

Vitányi Iván, a párt szociáldemokrata platformjának vezetője helyén például Steiner Pál ügyvéd, az MSZP etikai bizottságának elnöke indul. Nem jelölik újra Csintalan Sándor egykori ügyvezető alelnököt sem, helyette Pál Tibor, a IX. kerület alpolgármestere méretteti meg magát. Ezzel kapcsolatban Csintalan már korábban bejelentette: nem kíván képviselő lenni 2002 után, inkább az üzleti szférában akar elhelyezkedni. Antalóczy Attila XIII. kerületi képviselő helyén a párt Tóth József polgármestert indítja, s hasonló csere lesz a XVIII. kerületben is, ahol Szili Sándort Mester László polgármester váltja. Nem indul újra Nagyiváni Zoltán sem a X. kerületben, helyét Csicsai-Claudius Iván alpolgármester foglalhatja el. Ugyancsak csere várható a XX. kerületben, ahol Karakas Jánost Hiller István országos elnökségi tag váltja. Erről Karakas lapunknak úgy nyilatkozott: mivel először idén döntött küldöttgyűlés a jelöltekről, így a körzetéből oda delegált húsz ember kevésnek bizonyult a többség meggyőzésére. "Tudomásul vettem a döntést, de csak úgy, hogy az országos elnökség tagjai azt ígérték, bejutó helyre kerülhetek az országos listán" - fogalmazott Karakas. A képviselő szerint nem parlamenti munkájával szemben volt kifogásuk a döntéshozóknak, hiszen a húsz legaktívabb szocialista képviselő között volt az elmúlt években. A fővárosi pártvezetés valószínűleg fiatalítani akar - tette hozzá.

Az 1998-ban egyéni választókerületében alulmaradt, de listáról a parlamentbe jutott képviselők közül nem méretteti meg magát Bársony András (helyette Kékesi Tibor VI. kerületi frakcióvezető lesz a jelölt) és Kósáné Kovács Magda egykori ügyvezető alelnök - "utódja" Hárs Gábor volt varsói nagykövet. Kósáné közölte: már 1998-ban eldöntötte, 2002-ben nem indul újra egyéniben, mivel úgy véli, az idősebb generáció részéről elvárható egyfajta nagyvonalúság, hogy átadják helyüket a fiatalabbaknak. A képviselő úgy fogalmazott: feltételezi, hogy szerepel majd a fővárosi vagy az országos listán, de erről nyilatkozni nem az ő dolga. Újra indul viszont a legutóbbi választáson alulmaradt Baráth Etele parlamenti frakcióvezető-helyettes Zuglóban, Lendvai Ildikó Budafokon, akárcsak Hegyi Gyula az I., Szabó Zoltán a VII., Filló Pál a VIII., Kökény Mihály a IX., Szabó Vilmos a XI. és Bakonyi Tibor a XII. kerületben. A lap úgy tudja: a fővárosi pártvezetés augusztus 20-ig elkészíti a budapesti listára vonatkozó javaslatát is.