<P class="MsoNormal">Az autópálya-építők az autósokat vádolják a dugók és koccanások miatt

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Autópálya Rt. szerint a felújítás alatt álló autópályákon kialakuló torlódásokért, balesetekért egyedül a fegyelmezetlen autóvezetők hibáztathatók. A szállítók bosszankodnak, de türelmesek, várják a megígért minőségi autópályákat.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Autópálya Rt. kapcsolati igazgatójától, Bakonyi Istvántól az [origo] azt tudta meg, hogy az autópályák felújítási munkálatai csodálatosan haladnak, mind az M3-ason, ahol már aszfaltozás folyik, mind az M7-esen. A rendőrség összehasonlító felmérést végzett, és az derült ki, hogy a tavalyi év hasonló időszakában kevesebb baleset történt az adott útszakaszokon, mint idén, a felújítás alatt. A terelősávok szélességeit szabvány szerint határozták meg, rengeteg helyre került tábla, hogy a 2 méternél szélesebb járművek nem hajthatnak rá a terelőút bizonyos sávjaira, mert az balesetveszélyes volna.

"Az autósok nagy többsége fegyelmezett és türelmes, a - főként hétvégén kialakuló - dugók, toródások és koccanások a kevés fegyelmezetlen vezető miatt alakulnak ki, akik nemritkán az építési területeken átvágva előzgetnek" - mondta Bakonyi István az [origo]-nak.

Az [origo]-nak a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete részéről Szedlacsek Sándor, Rajnai Zoltán és Cser Lajos elmondta, hogy a sávok leszűkítése miatt sokkal jobban oda kell figyelniük a teherautóval és autóbusszal közlekedőknek. Nem tartják szerencsésnek viszont a július-augusztus hónapot a felújítási munkákra. A szállítási határidőket próbálják tartani, de a közlekedés lelassulása miatt ez sokszor igen nehéz feladat. Nehezményezték, hogy a sávleszűkítések során megkövetelt sebességkorlátozást néhol nem oldják föl akkor sem, amikor ismét az eredeti szélességű útpályákon lehet haladni. A gyakorlatban ezt szinte képtelenség betartani egy autópálya természetes ritmusa miatt, de kénytelenek, mert szigorú rendőri intézkedések is napirenden vannak.

A Hungarocamion részéről Szalai Tímea sajtóreferens is azt közölte az [origo]-val, hogy munkatársaik kisebb-nagyobb késésekkel kell hogy számoljanak, de baleset vagy nagyobb fennakadás náluk sem történt a lezárások miatt.

[origo]