Nem merik kitiltani az autókat az autómentes napon

Vágólapra másolva!
Szeptember 22-én, szombaton Magyarországon is autómentes napot tartanak. Budapest 10 kerületében, illetve 22 vidéki településen kérik fel a gépkocsitulajdonosokat, hogy hagyják otthon autóikat. A csatlakozás önkéntes, senkit sem büntetnek azért, ha nem hajlandó megválni járművétől. Egyedül Gyöngyösön kell nagyobb útlezárásokra számítani, a többi városban csak egy-egy utcát zárnak le rövidebb időre.
Vágólapra másolva!

Tavaly már próbaképpen több településen tartottak autómentes napot, de ez az első alkalom, amikor a szeptember 22-i Európai Autómentes Naphoz csatlakozik Magyarország. 2000 februárjában Brüsszelben 13 EU-tagállam illetékes miniszterei egy nyilatkozatot fogadtak el a kezdeményezés támogatásáról, amelyhez 2001-től Hollandia és - a tagjelölt országok közül elsőként - Magyarország is csatlakozik. A cél, hogy felhívják az autósok figyelmét a városi zsúfoltságra, a zajra, a levegőszennyezésre, baleseti veszélyekre, illetve szorgalmazzák a tömegközlekedési eszközök igénybevételét.

Magyarországon a koordinációs feladatokra tárcaközi munkacsoport jött létre a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium, a Környezetvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium, az Egészségügyi Minisztérium, az Oktatási Minisztérium, az Ifjúsági- és Sportminisztérium és az Országimázs Központ részvételével.

A rendezvényhez Budapest tíz kerülete - VI., IX., X., XI., XII., XIV., XVII., XVIII., XIX., XX. - valamint 22 vidéki település - Baja, Békéscsaba, Eger, Gyöngyös, Győr, Hajdúböszörmény, Hatvan, Kazincbarcika, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Komló, Miskolc, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szekszárd, Szentendre, Szombathely és Veszprém - csatlakozott.

Az önkormányzatok felhívják a gépkocsitulajdonosok figyelmét, hogy szeptember 22-én, szombaton, lehetőleg a tömegközlekedést vegyék igénybe. Ezt azonban nem kötelező betartani, tehát senkit sem büntetnek meg azért, ha mégis autóba ül. "A célunk, hogy egy környezetvédelmi szemléletváltást érjünk el és felhívjuk a gépkocsihasználók, illetve az önkormányzati döntéshozók figyelmét a városi közlekedés problémáira" - mondta az [origo]-nak Mészáros Imre, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium környezetvédelmi munkatársa.

Gyöngyös kivételével, ahol az egész belvárost lezárják szombat reggeltől délután 1-ig, nem kell jelentősebb útlezárásoktól tartani. Szegeden például csak a Főtér környékét zárják le, illetve szeptember 22-től minden hétvégén lezárják a régi hidat. Budapesten a főútvonalakon szabadon lehet majd közlekedni, kizárólag olyan utcákban korlátozzák a forgalmat, amelyeket amúgy is sétálóutcává akarnak alakítani a későbbiekben. "Nem lesz nagyobb különbség, de nem is ez a cél. Drasztikus lépésekkel csak magunk ellen fordítanánk az autósokat és ezt nem akarjuk. Ez egy folyamat eleje. Nyugat-Európában azért alkalmaznak drasztikusabb lépéseket, mert ott már nem lehet rendesen közlekedni a belvárosokban" - közölte Mészáros.

A budapesti kerületek azt kezdeményezik, hogy ezen a napon legyen ingyenes a tömegközlekedés. Ebben a kérdésben azonban a Főpolgármesteri Hivatal illetékes dönteni. Jelenleg folynak a megbeszélések az akcióban résztvevő kerületekkel.

Az autómentes napon számtalan sportrendezvényt, programot hirdetnek az önkormányzatok. Hatvanban például pénteken duatlonversenyt, szombaton környezetvédelmi vetélkedőt tartanak, Veszprémben pedig előadásokat, beszélgetéseket hallhatnak az érdeklődők az alternatív környezetvédelmi megoldások kereséséről.

"Aki kocsifüggő, azt nem lehet egy nap alatt megváltoztatni" - mondta Mészáros Imre. Épp ezért a rendezvényekkel elsősorban a gyerekeket, fiatalokat veszik célba. Több önkormányzat az iskolákat is bevonja a szervezésbe. A környezetvédelmi szakembernek nincsenek illúziói atekintetben, hogy hány autós tesz majd eleget a felhívásuknak. "Tavaly Pécsen mérték a változásokat, forgalomszámlálást és zajszintmérést is tartottak. Körülbelül 7-10 százalékos csökkenést tapasztaltak. Ez ugyan elég sovány eredmény, de bízunk benne, hogy idén már ismertebb lesz az esemény, és többen részt vesznek rajta" - közölte.

Tavaly az egyes önkormányzatok átlag 100-200 ezer forintot fordítottak az autómentes nap megszervezésére. "Lehetne persze többet is rákölteni, de nincs erre külön pénzük az önkormányzatoknak. Keresnek persze szponzorokat, illetve lehet pályázni különböző sportrendezvények megszervezéséhez nyújtandó támogatásért" - tette hozzá Mészáros.

Öt éve rendeznek autómentes napot Európában

Franciaországban, La Rochelle városában rendeztek először autómentes napot 1997-ben. Egy évre rá 34 francia város és számos olasz település is csatlakozott a kezdeményezéshez. 2000-ben már 760 európai város megrendezte az Európai Autómentes Napot. A legtöbb fővárosban csak egy-egy kerület vesz részt önkéntes alapon az eseményen. 2000-ben Olaszországban 150 városból tiltották ki egy napra az autókat, itt a drasztikus intézkedést az tette szükségessé, hogy a mérgező anyagok koncentrációja meghaladta a veszélyességi küszöbértéket.

Külföldön többféle módszerrel igyekeznek kiszorítani az autókat a belvárosokból. Bécsben például jócskán megemelték a belvárosi parkolás díját, a parkolási időt pedig annyira lerövidítették, hogy senkinek nem éri meg a belvárosban parkolni. Hamburgban viszont különböző kiadványokat készítenek a gyerekek számára, akik ezt szervezett programok keretében átadják a felnőtteknek, és megkérik őket, hogy lehetőleg ne gépkocsival menjenek a belvárosba.