Kislányt gázolt a villamos Miskolcon

Vágólapra másolva!
Szombat délután Miskolcon egy négyéves kislányt gázolt el egy villamos a Széchenyi és a Kazinczy utca kereszteződésében lévő megállóban. A kislány eddig tisztázatlan okokból a már mozgó villamos ajtajának szaladt és egyik lába a szerelvény kerekei alá került. A kislányt kórházba szállították, állapota súlyos.
Vágólapra másolva!

Súlyos sérüléseket szenvedett egy 4 éves kislány szombaton délután Miskolcon, amikor a lába egy éppen induló villamos kereke alá került.

Mint arról Gyupics Róbert százados, a miskolci rendőrkapitányság ügyeletese az [origo]-t tájékoztatta, a gyermek, aki 17 éves nővérével a Széchenyi és a Kazinczy utca kereszteződésében lévő megállóban várakozott, eddig tisztázatlan körülmények között hirtelen nekiszaladt az éppen induló villamos ajtajának és az egyik lába a jármű kereke alá került.

Az ügyeletes elmondta, hogy a helyszínelés adatai szerint a villamosvezető vétlen volt a baleset bekövetkeztében, de a pontos okok kiderítése érdekében a vizsgálatot szakértők bevonásával folytatják.

A sérültet a mentők a miskolci Gyermekegészségügyi Központ traumatológiájára szállították. A kislány állapota súlyos, nyolc napon túl gyógyuló, a kórházban azonban nem adtak tájékoztatást a sérült állapotáról.

[origo]