28 évre ítéltek egy 14 éves fiút Floridában

Vágólapra másolva!
Egy új törvénynek köszönhetően, amely lehetővé teszi kiskorúak elítélését is, 28 év börtönre ítéltek egy floridai fiút. Nathaniel Brazill a gyilkosság idején csak 13 éves volt. Egy tanárára akart ráijeszteni, de véletlenül elsült a pisztoly, amivel hadonászott.
Vágólapra másolva!

Floridában pénteken 28 év börtönre ítéltek egy 14 éves fiút, mert megölte egyik tanárát. Nathaniel Brazill tavaly május 26-án, az utolsó tanítási napon fejbe lőtte egyik tanárát, Barry Grunow-t. Brazill a tárgyaláson elmondta, hogy megbánta tettét, elnézést kért tanára hozzátartozóitól - írta a CNN.

A tanulók körében népszerű angoltanárt a gyilkos fiú is kedvelte, tettét azzal indokolta, hogy hirtelen megharagudott rá. A tanár ugyanis nem hagyta Brazillnak, hogy a tanítási idő alatt osztálytársaival beszélgessen. Ezért az óra végén elővett táskájából egy kis kaliberű pisztolyt. A fiú ezután felhúzta a kakast a fegyveren, mint mondta csak azért, hogy komolyan vegye fenyegetését a tanár. Azt hitte, nincs kibiztosítva a fegyver, de az véletlenül elsült.

Annak ellenére, hogy Brazill csak 13 éves volt a gyilkosság napján, legkevesebb 25 éves büntetésre számíthat. Az államban ugyanis 1999-ben bevezettek egy olyan törvényt, amely lehetővé teszi kiskorúak elítélését is lőfegyverrel való visszaélés esetén.A fiú apja és ügyvédje bejelentette: mindenképpen fellebbeznek. Az újabb perben viszont nem kizárt a még szigorúbb ítélet sem, Brazill akár életfogytiglani büntetést is kaphat a floridai törvények szerint.