Az ÁSZ növelné a BKV támogatását

Vágólapra másolva!
A vagyonfelélés és az öregedő járműpark a vidéki nagyvárosok közlekedési vállalataival együtt a BKV-t is sújtja. Az Állami Számvevőszék normatív támogatási rendszer bevezetését javasolja a kormánynak.
Vágólapra másolva!

A vagyonfelélés és az öregedő járműpark a magyarországi nagyvárosok közlekedési vállalataival együtt a BKV-t is sújtja. Az Állami Számvevőszék normatív támogatási rendszer bevezetését javasolja a kormánynak.

A nagyvárosok önkormányzati kezelésben lévő tömegközlekedési vállalataira a vagyonfelélés és a járműpark fokozatos elöregedése a jellemző - közölte Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. Az ÁSZ ez ügyben indított vizsgálatának eredményeit tették közzé csütörtökön. A vagyonfelélés megakadályozása miatt javasolják, hogy a kormány kezdeményezze a közfeladatok ellátását közvetlenül szolgáló vagyon törzsvagyonná minősítését - mondta az elnök.

Az ÁSZ szerint a kormánynak meg kellene fontolnia a lakosságszámhoz vagy az utaskilométerhez kötődő normatív támogatási rendszer bevezetését azért, hogy a nagyvárosi személyszállítási szolgáltatásokat megfelelően tudják fejleszteni.

Az ÁSZ célszerűségi, eredményességi és törvényességi szempontok szerint megvizsgálta Budapest, Szeged, Debrecen, Miskolc és Győr tömegközlekedését.

A fővárosi tömegközlekedést naponta 3,8 millió, a többi nagyvárosét pedig összesen 1,8 millió alkalommal veszik igénybe. A nagyvárosi közlekedési társaságok összesen 3920 járművel szolgálják ki a közlekedési igényeket. A közlekedési hálózat hossza Budapesten 1090 kilométer, a vizsgált városokban pedig 600 kilométer.

A vidéki nagyvárosok közlekedési társaságainak eszközértéke eléri a 17,7 milliárd forintot, míg a BKV Rt.-é meghaladja a 188 milliárd forintot.

A vizsgálatból kiderül, hogy a BKV Rt. személyszállítási bevétele 2000-ben 58,3 milliárd forintot tett ki, amelyből a menetdíjbevétel 25,3 milliárd forint, a fogyasztói árkiegészítés 14,5 milliárd forint, az önkormányzati támogatás 18 milliárd forint, míg az állami támogatás félmilliárd forint volt.

Az ÁSZ megállapította, hogy a közlekedési szolgáltatások minőségi mutatói Szeged kivételével nem javultak, a BKV Rt.-nél és a debreceni közlekedési vállalatnál csökkent a járművek keringési sebessége. A zsúfoltság Budapesten növekedett, míg a vidéki nagyvárosokban nem változott. A közlekedési társaságok jelenleg kialakult közlekedési kínálatát nem előzte meg és nem igazolja a közlekedési igények konkrét felmérése.

Az ÁSZ elnöke elmondta: ősszel elkezdik az autópályaépítés finanszírozásával kapcsolatos vizsgálatokat is.

Az ezzel foglalkozó ÁSZ-jelentés csak akkor készülhet el, ha pénzügyileg is lezárják a jövő évben Polgárig megépülő M3-as autópálya szakasz munkálatait. Ezután kezdik vizsgálni az M7-es autópálya, majd a Debrecen-Nyíregyháza közötti autópálya pénzügyi kérdéseit is. Az ÁSZ-vizsgálat kiterjed majd a finanszírozási modellre, a banki kapcsolatokra, valamint az állami beruházás közbeszerzési szempontja is.

Kovács Árpád közölte: két héten belül közzéteszik az MTI Rt.-ről, valamint a Szigetköz környezetvédelméről készített vizsgálatuk eredményét is.