Virágdísszel és házipálinkával várják a kormány tagjait Kálócfán

Vágólapra másolva!
Virágzó faluközponttal és házipálinkával várják a kormánytagokat Kálócfán. A kormány ülése kedden tíz órakor kezdődik az egyik helyi gazda gépszínjében, ha jó idő lesz. A mezőgazdasági kérdésekről szóló tanácskozást és a zsebszerződésekről való helyszíni tájékozódást követően a helyi polgármester és mások körtepálinkával, sertéspörkölttel, lángossal és pogácsával látják vendégül a kormánytagokat és a falu apraja-nagyját.
Vágólapra másolva!

A nyugat-zalai kisközségben, a 206 fős Kálócfán tartja kedden délelőtt 10 órától második nyári kihelyezett ülését a kormány. A település felkészült a magas rangú vendégek fogadására. Laki József polgármester saját körtepálinkájával, az önkormányzat egy helyi sertéstenyésztő felajánlása révén bográcspörkölttel, több család a maga sütötte langaléval - tejfölös péklángossal - és pogácsával fogadja az ülés befejeztével a vendégeket s az egész falu népét. A kormány ülése után sajtótájékoztatót tartanak.

Laki József polgármester elmondta: rendbe hozták a közterületeket, kivirágosították a kultúrház környékét. Ifjú Szabó József agrár-magánvállalkozó saját gépszínjét rendezte be a kormányülés számára, jó idő esetén itt tartják ugyanis a tanácskozást. Rossz idő esetén a kultúrházban ülésezik a kormány.

A polgármester elmondta: reméli, hogy a hozzájuk hasonló apró, hátrányos helyzetű falvak kisgazdaságainak felzárkózását s a fiatal gazdálkodók letelepedését ösztönző intézkedésekről is szó lesz.

Orbán Viktor korábban közölte, a kormánytagok főként agrárkérdésekkel foglalkoznak majd a tanácskozáson. A miniszterelnök és a kormánytagok a helyszínen kívánnak tájékozódni a zsebszerződésekről, mert állítólag a környéken gyakori a külföldiek spekulációs földvásárlása. A kormányülésen szóba kerül a birtokrendezés kérdése, a Nemzeti Földalap felállítása, a családi gazdaságok támogatása és a mezőgazdasági külső üzletrészek ügye is.

Kálócfára a település polgármestere hívta meg a kormányt. A kormány kizárólag az utazást, az üdítőket és a rágcsálnivalót állja, a többit Kálócfa önkormányzata és polgárai fizetik. A július 3-i Balaton menti vörsi ülésen az állam állta az ötmillió forintra rúgó költségeket.