Lakásmaffiák belső segítséggel?

Vágólapra másolva!
A megalakulása óta eltelt másfél hónapban mintegy 30 újabb lakásmaffia jellegű ügyben indított nyomozást a Kaptár csoportja. A Világgazdaság úgy tudja: a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM)a belső visszaélések megelőzése céljából a földhivatalok ügyintézésének szigorítását és fokozottabb ellenőrzését kezdeményezte.
Vágólapra másolva!

Összességében mintegy 70 milliós kárt okozott az az ingatlanokkal kapcsolatos visszaélésekre specializálódott bűnszervezet, amely egy külföldön szolgáló diplomata kétezer négyzetméteres ingatlanára vett fel több tíz millió forintos kölcsönt. Az elkövetők - több más, általuk elkövetett esethez hasonlóan - a diplomata és felesége aláírását meghamisítva köthették meg a kölcsön- és jelzálogszerződést a valódi tulajdonos tudta nélkül.

Új jelenség, hogy a bűnszervezetek egyre gyakrabban nagy értékű ingatlanokat szemelnek ki a bűncselekmények elkövetésére, pedig ezekben az esetekben a várható haszon mellett a kockázat is jóval nagyobb - fogalmazott Samu Attila. A BRFK szóvivője elmondta: a kisebb kárértékű bűncselekményeknél, amikor a bűnszervezetek kiszolgáltatott helyzetben lévő, gyakran eladósodott embereket kényszerítenek lakásuk átadására, a sértettek megfélemlítése miatt az esetek nagy része továbbra sem kerül nyilvánosságra. Ezzel szemben a nagy értékű bűncselekményeknél a sértettek szinte minden esetben rendőrségi feljelentést tesznek.

A Világgazdaság úgy tudja, hogy a Kaptár csoport munkájával párhuzamosan az FVM a földhivatalok tevékenységének fokozottabb ellenőrzését kezdeményezte, mert felmerült, hogy esetleg belső munkatársak is segítik egyes bűnszervezetek munkáját. A Fővárosi Földhivatalban (FF) a közelmúltban több alkalommal is leállt a központi számítógépes ingatlan-nyilvántartás, s a lapunk által megkérdezett illetékesek szerint felmerült a gyanú, hogy összefüggés van a rendszerhiba és a lakásmaffiák tevékenysége között.

Ezzel kapcsolatban Gáspár Miklós, az FF vezetője elmondta: visszaélés gyanúja esetén azonnal fegyelmi vizsgálatot indítanak, s a hasonló esetek megelőzése érdekében jelentősen szigorították az ügymenetet is. A soron kívüli ügyintézéseket jelenleg már csak egy háromtagú bizottság hagyhatja jóvá, s részben a biztonsági szempontokat szolgálták az irateltűnések megelőzését, valamint az ügyirathátralék felszámolását célzó intézkedések is.

A lakásmaffiák tevékenységével kapcsolatban többször is felmerült: a bűncselekmények elkövetését megkönnyíti, hogy a földhivatalok nem ellenőrizhetik, vajon a hozzájuk benyújtott szerződéseket valóban a tulajdonosok, vagy meghatalmazottjaik kötötték-e. Éppen ezért, amennyiben az iratok megfelelnek a formai követelményeknek, akkor a hivatalok a tulajdonosváltozást anélkül vezetik rá a tulajdoni lapokra, hogy a tulajdonosnál telefonon, vagy levélben rákérdezhetnének arra, valóban eladta-e a lakását. A Világgazdaság úgy tudja: emiatt a FVM-nél folyamatosan vizsgálják, hogy a további bűncselekmények visszaszorítása érdekében miként lehetne a jogszabályt módosítani, s ennek eredményeképpen a közelmúltban megkezdődött egy tervezet kidolgozása is a törvény szigorítása céljából.

(2001. július 9.)

Lakásmaffiát leplezett le a győri rendőrség

(2001. június 11.)