Az agyhártyagyulladástól a tiboláig - a kullancsok által terjesztett betegségek

Vágólapra másolva!
A nyár mostani időszakában a legélénkebbek a különböző kullancsfajták, és ez az az időszak, amikor a nyári szabadságukat sokan töltik a szabadban, nemcsak vízparton. A kullancsok terjesztette betegségek különös jelentőségét az adja: nehéz elfogadni, hogy a szabadban végzett munka, az egyre népszerűbb egészséges életmód gyakorlása közben is komoly betegségek leselkedhetnek ránk. A kullancsokról és az általuk terjesztett leggyakoribb ismert és újabban diagnosztizált betegségekről dr. Lakos András kandidátus tartott előadást az Állami Erdészeti Szolgálat és a Pilisi Parkerdő Rt. szervezte sajtótájékoztatón csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A kullancsencephalitis (vírusos agyhártya- és agyvelőgyulladás) gyakorisága az utóbbi években egyre csökkent, főleg a védőoltásoknak köszönhetően. Azelőtt évi 300 esetet ismertek fel, tavaly már csak 58-at regisztráltak. A betegség 1-2 százalékban halálos, 10 százalékban maradandó bénulást, 40 százalékban enyhébb-súlyosabb maradandó agykárosodást okoz. Előfordulása főleg Nyugat-Magyarországon gyakori, de az Alföld kivételével mindenhonnan jelentettek már esetet. A betegségnek nincs hatásos ellenszere, a kezelés csak tüneti jellegű, súlyosabb esetekben akár intenzív kezelésre, gépi lélegeztetésre is szorulhat a beteg.

A betegség ellen kétféle védőoltás létezik, az egyik a passzív (FSME-Bulin). A betegségen átesett emberek véréből készített orvosságot a csípés után 96 órán belül be kell adni, különben hatástalan. Drága készítmény, nehéz hozzájutni, és nem mindig hatásos. Az aktív védőoltás azonban praktikusabb. Osztrák (FSME-Immun Inject) és német (Encepur) változata hozzáférhető. Hatóanyaguk a betegség elölt vírusa, a legkedvezőbb hatás érdekében kúraszerűen ajánlatos alkalmazni.

A minden tekintetben a kullancsencephalitis ellentétének számító bakteriális fertőzést, a Lyme-kórt könnyű gyógyítani. Nem halálos betegség, de a fertőzés évtizedekig eltarthat, ez jelenti súlyosságát is. Évente körülbelül tízezer friss fertőzéssel számol a szakértő. Leginkább a kullancscsípés helyén lassan növekvő ovális bőrpírról lehet felismerni, a Lyme-folt akár az ötven centiméteres átmérőt is elérheti. Nem fáj, kismértékben viszkethet, hetekig, gyakran hónapokig tart, amíg elmúlik, azonban ettől még a kórokozó a szervezetben marad. Gyakran tévesztik össze pókcsípéssel, gombás fertőzéssel vagy allergiás reakcióval.

Ha nem kezelik idejében, idővel szívizomgyulladás, idegrendszeri tünetek keletkezhetnek. Főleg a fiataloknál okozhat arcidegbénulást, agyhártyagyulladást, vándorló ideggyulladásokat, hónapok, évek múltán ízületi gyulladások alakulhatnak ki. Idősebb nőknél végtagi bőrsorvadást eredményezhet, akár évtizedes lappangási idő után is. A betegséget hatásosan lehet kezelni antibiotikumokkal, hatásos védőoltást a gazdag fajtavariációk miatt még nem sikerült előállítani.

Leggyakrabban kisgyermekeknél fordul elő a tibola vagy "kullancs által terjesztett nyirokcsomó-duzzanat". A nagyobb testméretű kullancs, amely elsősorban a szőrös állatokat kedveli, a hajas fejbőrön támad. A fertőzés gyakran magától elmúlik, maradandó hatása a csípés helyén kialakuló kis, 1-2 centiméteres kopasz folt. Gyakran okoz hőemelkedést.

A nyúlpestis szintén nyirokcsomó-duzzanattal jár. A csípés helye egy hét múlva lencsényire duzzad, a közelében fájdalmas forró tapintatú gyulladt bőrrel fedett nyirokcsomó-duzzanat alakul ki, magas lázat okoz. A belőle szivárgó váladék igen fertőző, kiürülése után a beteg lázmentessé válik. Egyes antibiotikumokkal jól gyógyítható.

Két másik fertőzés, az Ehrlichiosis és a Babesiosis ritkasága miatt nem jelentős, azonban ez utóbbi lépeltávolított betegeken és állatokon komoly tüneteket, mindkettő egyes esetben halált okozhat. Az Ehrlichiosisból Európában csak néhány igazolt esetről tudnak. A fertőzöttek többsége antibiotikummal jól kezelhető. A Babeiosinak tünetszegény formái is előfordulhatnak.

A kullancsfertőzések elkerüléséhez javallott a zárt ruházat viselete szabadban való tartózkodáskor. Nagyban csökkenthető a fertőzés kockázata, ha idejében eltávolítjuk az élősködőt a bőrből. Ehhez legcélszerűbb a patikai forgalomban kapható kullancscsipeszek vagy egy egyszerű szemöldökcsipesz használata, azonban ügyeljünk arra, az állatot a fej mögötti részen fogjuk meg a csipesszel, mert ha megnyomjuk a potrohát, a fertőzött vér visszakerülhet szervezetünkbe. A fent említett tünetek észlelésekor mindenképp érdemes orvoshoz fordulni.