Megkerült a Csók-gyűjtemény mind a 19 képe

Vágólapra másolva!
Hiánytalanul megkerültek a Dunaszentgyörgyről februárban ellopott Csók-gyűjtemény darabjai. A rendőrség mai sajtótájékoztatóján kiderült: a februárban eltűnt 19 festményt, melynek becsült értéke 17 millió forint, rendelésre lopták el. Az Ecseri piacon dolgozó megbízók 70-80 ezer forintért lopatták el az értékes gyűjteményt. A tíz gyanúsítottból négyen előzetesben, négyen szabadlábon védekeznek, egyet csak tanúként hallgattak ki, egy pedig korábbi felfüggesztett büntetését tölti.
Vágólapra másolva!

Hiánytalanul megkerültek a Dunaszentgyörgyről februárban ellopott Csók-gyűjtemény darabjai - közölték a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói csütörtöki sajtótájékoztatójukon, Szekszárdon. Hegedűs Endre alezredes, a nyomozó osztály vezetője beszámolt a fél éve tartó nyomozás részleteiről, és bemutatta a napokban lefoglalt 19 festményt, amelyek az áprilisban megtalált négy képpel együtt teljessé tették az eltűnt, 17 millió forintra becsült értékű műkincsgyűjteményt.

A sajtótájékoztatón jelen volt a tulajdonos Csók Sándor is, aki elmondta: nagyapja révén örökölte a képek egy részét, aki testvére volt a Kossuth-díjas festőművésznek, Csók Istvánnak. Ez év február 18-án hajnalban törtek be akkor még ismeretlen személyek a dunaszentgyörgyi Csók-kúriába.

A nyomozást nagyban segítette egy szemtanú, aki megjegyezte a kúria közelében parkoló egyik személygépkocsi rendszámának töredékét, amelynek alapján a rendőrség az országos járműnyilvántartásból kiindulva hamarosan egy budapesti nyomra bukkant. A gyanúsított három testvér lakásán április 26-án megtartott házkutatás eredményeként a gyűjteményből származó négy festmény mellett számos, más betörésből származó érték is előkerült. Az előzetes letartóztatásban lévő bűnözők hónapokig tagadtak, majd egyikük beismerő vallomása után a többiek is beismerték tettüket, s közölték a hiányzó képek rejtekhelyét is.

A nyomozás során fény derült a szervezett bűnözés jegyeit mutató bűncselekmény részleteire, amely szerint a lopásra három - korábban az Ecseri piacon dolgozó - férfi adott megbízást a lakásbetörésre szakosodott testvéreknek 70-80 ezer forintos díjért. A megbízók egyike korábban járt is a helyszínen képvásárlást színlelve, azonban a tulajdonossal nem sikerült megegyeznie.

A betörők a rablás estéjén visszarettentek a múzeumnak ható értékes gyűjteménytől, s csupán néhány darabot vittek magukkal, majd segítséget kértek egy "hozzáértő" fővárosi bűnbandától, akikkel még aznap éjjel visszatértek, és befejezték a műveletet. Jelenleg tíz gyanúsított személyből négyen előzetes letartóztatásban vannak, egy személy korábbi felfüggesztett börtönbüntetését tölti, négyen szabadlábon védekeznek, egyet pedig egyelőre tanúként hallgattak ki.