Az MDF ragaszkodik a közös listához

Vágólapra másolva!
Az MDF országos választmánya pénteken úgy döntött, ha augusztus 31-ig nem sikerül megállapodniuk a Fidesszel, a párt önállóan indul a 2002-es választásokon. Az MDF jelenlegi feltételei közül többet - így a közös területi és országos lista állítását - a Fidesz korábban nem tartotta elfogadhatónak.
Vágólapra másolva!

Herényi Károly, az MDF szóvivője az [origo]-nak elmondta: augusztus 31-ig folytatják a tárgyalásokat a Fidesszel. Amennyiben eddig az időpontig nem sikerül megállapodni, önállóan indulnak a választásokon. A szóvivő elmondta: pártja ragaszkodik a Fidesszel közös területi és országos lista állításához. Emellett minden megyében legalább egy MDF-es jelöltet akarnak állítani. Ragaszkodnak az önálló frakcióhoz, és ahhoz is, hogy abban a 16 választókerületben, amelyet jelenleg is a demokrata fórum képvisel a parlamentben, a jelöltállítás joga megmaradjon. A megállapodásokat nehezítheti, hogy a Fidesz már korábban eldöntötte, hogy néhány MDF-es választókerületben, például Csapody Miklós körzetében külön jelöltet indítanak jövőre.

Dávid elmondta: a pénteki döntés nem ultimátum, hanem a további tárgyalásokat meghatározó javaslat. Jelezte, hogy a mai napon tárgyalt a Fidesz elnökével és annak a megbeszélésnek is az volt az eredménye, hogy folytatni lehet a tárgyalásokat.

A Fidesz szerint a 2002-es országgyűlési választásokon a polgári oldal összefogására lesz szükség - közölte Pokorni Zoltánk, a Fidesz Polgári Párt elnöke. A pártelnök kijelentette: a Fidesz eddig is nyitott volt és továbbra is nyitott lesz a legszorosabb együttműködésre az Magyar Demokrata Fórummal. Az MDF-fel a közös jelöltek és lista állításáról folytatott tárgyalások jól haladnak Pokorni szerint.

[origo]