Kapitánycserék nehézségekkel

Vágólapra másolva!
A július 1-jén hatályba lépett szolgálati törvénymódosítás értelmében harminc napon belül indoklás nélkül visszahívhatók beosztásukból a rendőri vezetők. A Népszava értesülései szerint Budapest főkapitánya, Kökényesi Antal e lehetőséggel élve négy kerületi kapitányt kívánt leváltani, ezzel befejezve a hivatalba lépésével megkezdett személycseréket.
Vágólapra másolva!

A BRFK vezetője már három ízben próbálta meg meneszteni a VI-VII. kerületi kapitányt, dr. Béres Lászlót, azonban mindannyiszor a helyi és fővárosi önkormányzat, valamint a lakosság és a civil szervezetek heves ellenállásába ütközött a sikeres vezető leváltása. A Népszava információi szerint törvényadta lehetőségéve élve ismét őt, valamint I.; a X.; és a XII. kerületi rendőrfőnököt hívná vissza a főkapitány.

Orbán Péter, az ORFK vezetője azonban gátat vetett a személycseréknek azzal, hogy utasításba adta: minden munkáltatói jogú vezető írásban köteles az országos rendőrfőkapitánynak megindokolni az általa végrehajtott változtatásokat. Emiatt valószínűleg nehézségekbe ütközik Kökényesi újabb vezetőcseréinek végrehajtása, melynek nyomán - a II. kerület kivételével - már minden városrészben saját emberei dolgoznának.

A megyei vezetők közül - a Népszava információi szerint - csak Tolna jelenlegi főkapitányát küldik indoklás nélkül nyugdíjba. Az új rendőrfőnök várhatóan dr. Salgó László, a jelenlegi brüsszeli rendőrattasé lesz, akinek megbízatása rövidesen lejár.