A szigetesek semmisnek tekintik a Tarlóssal aláírt megállapodást

Vágólapra másolva!
A Sziget Kulturális Szervezőiroda semmisnek tekinti a Tarlós István óbudai polgármesterrel kötött megállapodást. A szigetesek, közleményük szerint, saját meggyőződésükből és jogi tanácsadóik javaslatára bontják fel a meleg felvilágosító programok megtiltásáról szóló szerződéskiegészítést.
Vágólapra másolva!

A Sziget szervezői szerint a megállapodás felbontására azért van joguk, mert az a Magyar Köztársaság alkotmányának 70/A §-ába, valamint a Ptk. 76. §-ába foglalt, hátrányos megkülönböztetést tiltó rendelkezésekbe ütközik. Gerendai Károlyék mindamellett sajnálják, hogy a meleg- és leszbikusszervezetek bizalmukat korábban elvesztve, bojkottfelhívásukkal olyan helyzetet teremtettek, mely a közvéleményt a rendezvény ellen próbálta fordítani. A szervezők bíznak abban, hogy ezzel véget ér a Sziget körüli politikai és ideológiai csatározás.

Mocsonaki László, a Háttér Baráti Társaság a Melegekért elnöke kissé megkésettnek tartja, ám üdvözli a Sziget szervezőinek döntését. Mocsonaki az [origo]-nak elmondta, hogy a megállapodás visszavonása miatt a Sziget irodája előtt nem lesz tüntetés hétfőn. Nem marad el viszont a III. kerületi Polgármesteri Hivatal elé 17.30-ra meghirdetett demonstráció. A Háttér elnöke szerint a melegszervezetek most már nem nyugszanak addig, amíg Tarlós István le nem mond a polgármesteri posztról.

A szigetesek visszalépésének köszönhetően a Civil Szigeten két meleg- (a Háttér és a Habeas Corpus) és egy leszbikusszervezet (a Labrisz) is jelen lesz.


[origo]