Vágólapra másolva!
A Szabad Demokraták Szövetségének vezetése még nem határozott arról, hogy mikor kezdődjenek meg a tárgyalások az MSZP-vel a két párt további együttműködésének módjáról -nyilatkozta Kuncze Gábor, a párt elnöke. Mint a korábbi nyilatkozatokból is kitűnik, a két párt irányítói látnak lehetőséget az együttműködésre, tehát mindketten szükségesnek vélik azt is, hogy erről tárgyaljanak a jövőben.
Vágólapra másolva!

A megbeszélésekről azonban még nem állapodtak meg. A Népszava információi szerint ez nem jelenti azt, hogy a két párt vezetői ne találkoznának. Medgyessy Péter, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje például néhány hete a balatonszárszói találkozón is szót váltott Kuncze Gáborral, sőt azóta is volt már közöttük nem hivatalos, informális megbeszélés.

A szocialistáknak és a szabad demokratáknak egyaránt elsődleges céljuk, hogy leváltsák a jelenlegi koalíciót. Egyik oldalon sem törekszenek azonban arra, hogy a jövő évi választásokra közös listát készítsenek. Az még nem tisztázott, hogy kötnek-e valamilyen megállapodást egy estleges választási szövetségről.

Azt viszont kilátásba helyezték, hogy ha megfelelős számú mandátumot szereznek - amihez az is kell, hogy az SZDSZ bejusson a parlamentbe -, akkor elképzelhető a kormányzati felelősség megosztása.

Az SZDSZ jelenleg elsősorban saját sorait rendezi. Ezekben a hetekben választja ki azokat az egyéni jelöltjeit, akiket sikerrel indíthat a jövő évi országgyűlési választásokon - mondta el Kuncze Gábor. A korábbi választásokhoz hasonlóan mind a 176 választói körzetben meg kívánja méretni magát a párt. Hack Péter kivételével valamennyi vezető politikus indul egyéni körzetekben is. Pillanatnyilag több mint száz helyre megnevezték az SZDSZ helyi szervezetei az általuk támogatott politikusokat, többük indításáról már döntés is született. Így például már biztos indulónak számít Kuncze Gábor és Kis Zoltán. Ők 1990 óta mindhárom választáson egyéni választókörzetükből jutottak be a parlamentbe. Az SZDSZ ügyvivői testülete hétfőn további harminc jelölt indításáról dönt - mondta el a párt elnöke. Hozzátette: az országos és megyei listák február, március környékén válnak teljessé.

Korábban: