Kiengedik a kórházból az ételmérgezéses gyerekeket

Vágólapra másolva!
Pénteken kiengedik a kórházból azt a 14 kisiskolást és egy felnőttet, akik ételmérgezést kaptak szerdán. Az iskolás csoport Aggtelek környékén kirándult, amikor a csoport több tagja rosszul lett. Szerdán este és csütörtökön hajnalban szállították kórházba a gyerekeket.
Vágólapra másolva!

A miskolci Semmelweis Kórház fertőzőosztályának osztályvezető főorvosa az [origo]-nak elmondta: péntek délután a 14 iskolást és egy felnőtt kísérőjüket hazaengedik. Mindegyikőjük állapota gyorsan javul. Szerdán és csütörtökön szállították őket ételmérgezés gyanújával az osztályra. A betegség hányással, hasmenéssel, hőemelkedéssel járt. Többeknek a kiszáradás veszélye miatt még infúziót is kellett adni. Péntek délelőttre azonban a csoport minden tagja jobban lett, így a hétvégét már otthon tölthetik.

Továbbra sem tisztázott, a reggeli virsli vagy az ebédre kapott brassói és a gesztenyepüré okozta-e a megbetegedéseket. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ÁNTSZ még jelenleg is elemzi azokat az ételeket, amikből a gyerekek szerdán ettek. Az [origo] információi szerint hétfőre derül ki, pontosan melyik étel miatt betegedtek meg az iskolások.

A hatósági vizsgálatok eredménye után a rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének alapos gyanúja miatt eljárást indít a fertőzött ételt felszolgáló vendéglő személyzete ellen.

[origo]

Korábban: