<P>Többségében vidéki politikusokból áll Medgyessy kampánycsapata </P>

Vágólapra másolva!
Bemutatkozott Medgyessy Péter kampánystábja. Vasárnaptól a "Tízek Társaságának" nevezett csapat jeleníti meg a jövő évi választásokig a szocialista pártot. A kampánycsapatban az ismert politikusok - Kovács László, Juhász Ferenc, Szili Katalin, Keller Lszló - mellett új arcok, köztük több vidéki is szerepel.
Vágólapra másolva!

Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje vasárnap bemutatta kampánystábját. A következő választásokig a most ismertetett tízfős csapat segíti Medgyessy munkáját. Kovács László pártelnök, Juhász Ferenc, a parlament honvédelmi bizottságának alelnöke, Szili Katalin, a párt alelnöke, Gy. Németh Erzsébet, a fővárosi MSZP frakcióvezetője, Keller László és Tóbiás József országgyűlési képviselők mellett az országos politikában most bemutatkozó Mandúr László, Mesterházy Attila és Nagy Nóra is Medgyessy tanácsadói lesznek. A tízes csapatban nem vállalt szerepet Németh Miklós egykori miniszterelnök, aki tavasszal lépett vissza a miniszterelnök-jelöltségért folytatott versengéstől.

Medgyessy Péter elmondta: nem árnyékkormányt alakítanak, hanem kampánycsapatot. Ennek ellentmond azonban, hogy a tájékoztató során végig "Medgyessy-kormányról" beszéltek. A kormányfőjelölt állította: a szocialisták az esélyegyenlőség és a tiszta közélet megteremtését, a vidék felzárkóztatását tartják fő céljaiknak.

A csapat több tagja is hangsúlyozta, hogy az esélyegyenlőség megteremtésében az oktatásnak kiemelt szerepe van. Ezért a szocialisták anyagi helyzettől és lakóhelytől függetlenül biztosítani akarják mindenkinek a lehetőséget a tanulásra.

Gy. Németh Erzsébet már konkrét választási ígéretekkel is előállt: a kultúrára szánt pénzeket nem "parádéra" fordítanák. Ehelyett például az MSZP csökkentené a könyvek áfáját, eltörölné a tv-előfizetési díjat, ingyen adná a 14 éven aluliaknak a tankönyveket.

Mandúr László fővárosi szocialista elnök olcsó internet-hozzáféréssel kecsegtette a választókat. Szerinte tömegméretekben kell az információs eszközökhöz hozzájuttatni az embereket. Mindezt vám- és adókedvezményekkel próbálják elérni a szocialisták.

Keller László a közélet megtisztításáról beszélt. Úgy véli, hogy a politikusok akkor nyerhetik vissza az emberek bizalmát, ha a kormány döntéseit, a közpénzek felhasználását nyilvánosan ellenőrizni lehet.

[origo]