<B>Az Országimázs Központ szerint Majtényi téved <BR/></B>

Vágólapra másolva!
Tóth István Zoltán, az Országimázs Központ (OK) vezetője szerint nem követett el jogsértést hivatala, amikor több millió magyar állampolgár adatait kérte ki a BM adattárából. Az adatvédelmi biztos jogsértőnek találta, hogy az OK a Millenniumi Országjáró című propagandaújság terjesztéséhez megkapta több millió ember nevét és címét. A BM adatfeldolgozó hivatalának vezetője jogosnak ítélte az OK adatkérését.
Vágólapra másolva!

Tóth István Zoltán, az Országimázs Központ vezetője nyilatkozatában tévedésnek minősíti az ombudsman vizsgálatának megállapításait a Millenniumi Országjáró magazin postázásával kapcsolatban felmerült jogsértésekről. Az OK szerint jogsértés nem történt, ők csak törvényi kötelezettségeiknek eleget téve tájékoztatták a magyar állampolgárokat munkájukról és annak eredményeiről. Az [origo] további érdeklődésére Kertész Viktória, az OK sajtófőnöke nem kívánt többet hozzáfűzni az ügyhöz, mint amennyit a csütörtöki közleményben leírtak.

Majtényi László adatvédelmi országgyűlési biztos csütörtökön ismertette az ügyben lefolytatott vizsgálatának eredményeit. A vizsgálat megállapítja, hogy az OK a megfelelő jogi felhatalmazás nélkül igényelte több millió (pontosan: 3 556 537) polgár adatait a BM központi adtanyilvántartó hivatalától, ezenkívül több jogellenes adatkezelésre és egyéb jogsértésre is sor került a kiadványról lemondani szándékozók adataival kapcsolatban.



[origo]