Előzetesbe helyezték az FVM egyik cégének vezetőjét <br/>

Vágólapra másolva!
A rendőrség kedden vette őrizetbe B. Csabát, az FVM alá tartozó GMS '96 Kft. volt ügyvezetőjét, akit 100 milliós sikkasztással és hűtlen kezeléssel gyanúsítanak. A nyomozók szerint fiktív szerződések alapján döntött tízmilliók kifizetéséről. Az FVM-cégeknél már hat embert vettek őrizetbe.
Vágólapra másolva!

Az ORFK kezdeményezésére a Pesti Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte B. Csabát, a GMS '96 Kft. volt ügyvezető igazgatóját. B. Csabát százmilliós sikkasztással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A bróker a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium tulajdonában lévő Concordia Közraktározási Rt. megbízásából gabona kereskedelemmel és raktározással foglalkozott. B. Csabát kedden házkutatás és kihallgatás után vették őrizetbe a rendőrök.

Az büntetőeljárást Boros Imre Phare-miniszter kezdeményezte, amikor Torgyán József lemondása után átmenetileg a földművelésügyi tárcát is ő irányította. A feljelentése nyomán indult nyomozás közben B. Csabával együtt már hat embert vettek őrizetbe az FVM alá tartozó vállalkozásoknál.

A múlt héten helyezték szintén előzetes letartóztatásba az Agrárinnovációs Kht. két volt vezetőjét, akik hivatalosan meg nem erősített hírek szerint elismerték a hűtlen kezelést, de a felelőséget kiterjesztették Szabadi Béla volt politikai államtitkárra is. Ezzel kapcsolatban Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője elmondta, hogy eddig nem kezdeményezték Szabadi tanúkénti meghallgatását, de hangsúlyozta, hogy ez a nyomozás jelenlegi állására vonatkozik.

A Concordia közraktár akkor vált ismertté, amikor kiderült, hogy a törvényi tiltás ellenére fedezetet vállalt a GMS '96 Kft egyik váltójára. Miután a kft nem tudott fizetni, a Concordia 300 milliót veszített. A GMS vezetője B. Csaba előtt Simon László volt, aki szoros kapcsolatban állt Torgyán József földművelésügyi miniszterrel.

[origo]

Korábban:

(2001.06.01.)