Egy milliárdba került a budapesti NATO-találkozó megrendezése <br/>

Vágólapra másolva!
Az előzetes számítások szerint a tervezettnél kevesebbe, az e célra elkülönített 1,2 milliárd forint helyett mintegy 1 milliárdba került a budapesti NATO-találkozó megrendezése. A találkozó biztosításában 4 ezer rendőr vett részt, akiket további 6 ezer fős logisztikai személyzet segített.
Vágólapra másolva!

Bába Iván, a külügyi tárca közigazgatási államtitkára elmondta: szervezési szempontból sikeresnek értékelték a találkozót. Hatala József, az ORFK közbiztonsági főigazgatójan szerint a közel 9 hónapos előkészítő munka következtében mind a tanácskozás biztonságos lebonyolítását, mind pedig a főváros ez idő alatti zökkenőmentes életét sikerült teljesíteni. "A találkozó biztosításában 4 ezer rendőr vett részt, akiket további 6 ezer fős logisztikai személyzet segített" - közölte Hatala József.

Kovács Dezső, a határőrség rendészeti főigazgatója elmondta, hogy a tanácskozás idején a határokon foganatosított szigorú intézkedéseknek köszönhetően két, háborús bűncselekmények elkövetésével körözött személyt sikerült elfogni.

(MTI)