Családok háborúja dúl Ráckeresztúron <br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A tegnapi nap folyamán egy ráckeresztúri férfit kifosztottak a falujában. Miközben bántalmazták, elvették 50 000 forintját is. A sértettnek népes családja haditanácsot ült, és elhatározta, hogy elégtételt vesz a sérelmen.
Pénteken délelőtt 30-40 fős - botokkal, kapanyéllel, és egyéb közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel felfegyverkezett - csapat megjelent a tegnapi támadást végrehajtók lakásánál, és az ott tartózkodóknak estek.

A rendőrségre érkezett bejelentés alapján, mely szerint több tucat ember vív közelharcot a faluban, a rendőrök is nagy erőket mozgósítottak. Budapestről, a Készenléti Ezred egységével együtt 14 autóval 53 rendőr érkezett a Ráckeresztúrra, így sikerült hamarosan véget vetni a "háborúnak".

Ennek a gyors beavatkozásnak is köszönhető, hogy mindössze két főt kellett kórházba szállítani, a többieket a helyszínen ellátták a mentősök. A rendőrök 31 főt igazoltattak , közülük hetet állítottak elő önbíráskodás gyanúja miatt. A lefoglalt "kézi-fegyverek" okán további személyek ellen indul szabálysértési eljárás.

(HavariaPress)