Boros Imre szerint Torgyán instabillá teszi a kormánykoalíciót<br/>

Vágólapra másolva!
Boros Imre tárca nélküli miniszter szerint Torgyán József jelenlegi politizálásával szavakban kiáll ugyan a koalíció mellett, valójában azonban igyekszik instabillá tenni a kormánykoalíciót. E törekvésében azonban a hozzá hű hívek tábora mindinkább gyengül, egyre többen fordulnak el tőle, mások pedig elvtelenül, egy beígért magas pozíció reményében tartanak ki mellette.
Vágólapra másolva!

"A kisgazdapárt megtisztulva 2002 után is stabil koalíciós partner lehet, és most az a cél, hogy a május 5-én Budapesten sorra kerülő, a Polgári Reform Platform szervezte rendezvényen minél többen sorakozzanak fel a megújulást támogató kisgazdák" - közölte Boros Imre tárca nélküli miniszter kedden egy ceglédi majális alkalmából. Hozzátette: Torgyán József jelenlegi politizálásával szavakban kiáll ugyan a koalíció mellett, valójában azonban igyekszik instabillá tenni a kormánykoalíciót. E törekvésében azonban a hozzá hű hívek tábora mindinkább gyengül, egyre többen fordulnak el tőle, mások pedig elvtelenül, egy beígért magas pozíció reményében tartanak ki mellette.

Boros szerint hamarosan eldől, melyik kisgazda oldal az erősebb, hitelesebb, hozzátéve, hogy a budapesti rendezvényre a reformerek várják mindazokat a kizárt tagokat is, akik továbbra sem fordultak el a kisgazda eszmeiségtől.

"Amennyiben a Torgyán nélküli kisgazdák a következő egy évben vissza tudják szerezni a párt támogatottságát, hogy a parlamenti küszöb fölé kerülhessen az FKGP, úgy a párt stabil, megbízható partnere lesz a Fidesznek" - mondta a politikus.

Szerinte a kisgazdáknak most fokozott a felelősségük, hiszen a választásokon előreláthatóan sem a Fidesz, sem az MSZP nem képes meggyőző fölénybe kerülni, szüksége lesz a Fidesznek a kisgazda partnerre.

(MTI)

Korábban:

(2001. április 29.)