Vágólapra másolva!
Nem reagált a nagybányai Aurul vállalat a magyar államot képviselő ügyvédi iroda két héttel ezelőtt elküldött felszólítására, melyben a ciánkatasztrófa okozta 29 milliárd forintos kár megtérítését kérte. Így jövő hét közepén a magyar állam jogi képviselője benyújtja a kártérítési igényről szóló keresetet a Fővárosi Bíróságra. Az ausztrál résztulajdonos, az Esmeralda kifogásolja, hogy fenyegetéseken kívül csupán egy háromoldalas levelet kapott a per indításáról.
Vágólapra másolva!

Kevés reményt fűzött a magyar fél ahhoz, hogy a tavalyi ciánkatasztrófát okozó nagybányai Aurul vállalat vezetői reagálni fognak a közel 29 milliárd forint kártérítés megfizetését szorgalmazó, utolsó ügyvédi felszólításra. Az eddigi tárgyalások és felszólítások ugyanis sorra eredménytelenek maradtak. A két hete elküldött ügyvédi felszólítás kétheti határidőt adott a válaszadásra.

Ha az elkövetkezendő napokig nem érkezik válasz, úgy a magyar állam jogi képviselője a jövő hét közepén kénytelen benyújtani a kártérítési igényt magában foglaló keresetlevelet a Fővárosi Bíróságra - mondta dr. Kocsis-Kupper Zsuzsanna, a Tisza-Szamos Kormánybiztosi Iroda környezetvédelmi jogásza. Jelenleg a mintegy 1000 oldalas dokumentum hitelesítése folyik. Az anyag mellékleteként becsatolják a ciánszennyezés okait vizsgáló nemzetközi nagybányai munkacsoport jelentését is.

A tetemes kártérítési összeg megítélésén kívül a magyar állam azt kéri a bíróságtól, hogy kötelezze a bányavállalatot a biztonsági intézkedések megtételére. A jogásznő elmondta, hogy az Aurul működése jelenleg sem biztonságos, a cég a korábbi felszólítások és ígéretek ellenére csak kisebb módosításokat hajtott végre a technológiában, azonban még számos olyan intézkedésre lenne szükség, amelyek megóvnák a veszélytől a Tisza vízgyűjtő területét. A Tisza-Szamos Kormánybiztosi Iroda információi szerint az Aurul teljes üzemben működik.

Az ausztrál Esmeralda cég, az Aurul résztulajdonosa a kárigény részletezését kérte Magyarországtól, mert mint Kim Strickland cégvezető kijelentette, a sajtóban elhangzott fenyegetéseken kívül a társaság mindössze egy háromoldalas levelet kapott a magyar féltől, amelyben tájékoztatták a per indításáról.

Monstkó Éva, a Tisza-Szamos Kormánybiztosi Iroda szóvivője felhívta a figyelmet, hogy a magyar állam a kár közvetlen okozója, a nagybányai Aurul vállalat ellen készítette elő a pert. Az 1000 oldalas anyagból 300 a kár részletezését tartalmazza. A bírósági tárgyalás során nyilván szóba kerül majd a tulajdonosok felelőssége is, a per azonban nem az Esmeralda ellen indul. Ezért a magyar fél csupán információt adott a társaságnak arról, hogy egyik gyára ellen bírósági eljárást kívánnak folytatni. A szóvivő elmondta, hogy az Esmeralda ellen folyó csődeljárás idején - mint lapunkban is beszámoltunk róla - a magyar állam képviselője tárgyalásokat folytatott a cég vezetőivel, s a társaság rendelkezésére bocsátotta az előzetes kárdokumentációt. Ezek a tárgyalások azonban idén januárban megszakadtak.

(Népszava)

Korábban:

(2000. augusztus 10.)