Szülinapi zsúrt tartott a Fidesz: lufikkal és tagkönyvosztással ünnepelték magukat<br/>

Vágólapra másolva!
13 éve, március 30-án alapította a Fideszt 37 ember az ELTE Bibó István Szakkollégiumában. Az évforduló alkalmából - mint minden évben - délutáni ünnepséget tartottak a kollégiumban a diákokból lett politikusok. Kevesen jöttek el az alapítók közül, visszafogott gyerekzsúrra emlékeztető tortázással telt a délután.
Vágólapra másolva!

Orbán szerint a focizó gyerekeknek több
eszük van, mint neki

Orbán miniszterelnök érkezett először, és közel tíz percig senki más nem jött a fideszesek közül. Lassan azért érkeztek a családok, Varga pénzügyminiszterék lettek a másodikak. A Kövér család érkezéséig, több mint fél órán keresztül a sajtó kizárásával ünnepeltek az ősfideszesek, körülbelül egy tucat család. Hagyomány, hogy a Fidesz-szülinapokon gyerekek és házastársak is jönnek. A politikussá vált alapítók közül ott volt még Szájer József, Deutsch Tamás, Illés Zoltán és Várhegyi Attila, illetve családjaik. Több, nem politikai pályát választó alapító is eljött. Részt vett az ünnepségen Pokorni Zoltán is, aki csak 1993-ban lépett be a pártba, ám várhatóan ő lesz hamarosan a Fidesz elnöke.

Amíg a felnőttek egy teremben beszélgettek, a gyerekek a kertben labdáztak, virágot szedtek, a fiúk fociztak. Orbán szerint a labdát kergetőknek több eszük van, mint neki. Néha megjelent a kertben egy-egy miniszter, képviselő is, copfos kislányt vagy lufis kisfiút terelgetve maga előtt. A felnőtt nélkül kóborló gyerekeket fotósok és biztonsági emberek lesték.

Deutsch gyereke nem fért a fújók közé

A zsúr utolsó hivatalos programját Kövér László lemondani készülő pártelnök vezette. Kövér párttagkönyvet osztott az alapítóknak, mert mint kiderült, 13 év alatt sem kaptak párttagságot igazoló könyvecskét. Az 1-es sorszámút Kövér magának tartotta meg, a 2-est Orbán Viktor kapta. Több nem politikus alapító kapott még megtisztelő, alacsony sorszámú könyvecskét, Deutsch Tamás pedig nevetve örült a 007-es számnak.

Visszafogott beszélgetés követte a rövid ceremóniát, a gyerekek egy távolabbi teremben zsírkrétát és papírt kaptak. A szülők csak ekkor nyúltak a tortához.

Magyari Péter
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Ajánló: