Az SZDSZ Rogán és Lányi lemondását követeli<br/>

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ képviselője, Eörsi Mátyás szerint távoznia kell a parlamentből Rogán Antalnak és Lányi Zsoltnak, mert már tavaly értesültek a kazetta-ügyről, ám nem tettek semmit. A Fidesz kabinetfőnöke tegnap elismerte, hogy találkozott az ügy koronatanújával, ám nem adott hitelt a "kétes hírű üzletember" állítólagos információinak. Rogán Antal szerint szánalmas és kicsinyes dolog, ahogyan Eörsi Mátyás politikai tőkét akar kovácsolni abból, hogy beszélgetett Deésy Gézával. Lányi Zsolt szerint nevetséges az SZDSZ-es politikus felszólítása.
Vágólapra másolva!

Lemondásra szólította fel Rogán Antal fideszes országgyűlési képviselőt, a párt elnökének kabinetfőnökét és Lányi Zsolt jelenleg független, korábban kisgazda képviselőt az SZDSZ. Eörsi Mátyás szabad demokrata képviselő szerint a két politikusnak azért kell távoznia a parlamentből, mert már tavaly tudtak a kazetta-ügyről.

Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő szerint a kazetta-ügy bizonyítéka annak, hogy a koalíciós pártok között maffia jellegű kapcsolat áll fenn. "Ennek a maffiakapcsolatnak a lényege az, hogy ameddig az urak pikszisben vannak, addig mindent szabad, ha pedig kiestek ebből, akkor az államhatalom a legkeményebben lép fel ellenük." - fogalmazott Eörsi.

Deésy Géza, a kazetta-ügy koronatanúja tegnap az RTL Klub híradójának adott nyilatkozatában beszélt arról, hogy a Fideszt már tavaly tájékoztatta az esetről. Az ügy lényege, hogy Deésy Géza hangfelvételt készített egy megbeszélésen, amelyen arról volt szó, hogy miként juttassanak el több mint három millió forintot Torgyán József fiának. A vállalkozó állítása szerint Torgyán Attila ezért cserébe közbenjárást ígért egy százmilliós nagyságrendű állami támogatáshoz. Az ügy végül a Népszavában látott napvilágot, s a cikk megjelenése után a rendőrség nyomozást indított, amelyben Torgyán Attilát gyanúsítottként hallgatták ki. A miniszter és fia visszautasították a vádakat, a felvételt manipulációnak tartják. Az ügy nagyban hozzájárult Torgyán József távozásához a földművelésügyi miniszteri tisztségből.

Rogán Antal, Kövér kabinetfőnöke tegnap elismerte, hogy találkozott Deésy Gézával. A vállalkozó feltehetőleg Kövér László pártelnököt kereste, de csak kabinetfőnökéig jutott el. Rogán azt nyilatkozta az ügyről, hogy a Fidesz nem foglalkozik feljelentésekkel, ráadásul kétes hírű üzletemberek állítólagos bizonyítékai alapján. "A jövőben is, ha valakinek problémája van, az forduljon a rendőrséghez és ne hozzánk" - közölte.

Annyit azonban megtettek, hogy felhívták Lányi Zsoltot, aki akkor még a kisgazda frakció tagja volt. Lányi megerősítette, hogy ismeri Deésy Gézát.

Rogán Antal az SZDSZ bejelntésére reagálva az MTI-nek elmondta, hogy az ő állításaival szemben egy köztörvényes ügyekkel vádolt vállakozó szavai állnak. "Arra kérem Eörsi Mátyást, hogy nyilvánvaló politikai szándékai mellett, hallgasson jogérzékére is, mielőtt felelőtlen nyilatkozatokat tesz." - közölte a Fidesz elnökének kabinetfőnöke.

Lányi Zsolt közölte, hogy nem mond le mandátumáról. Elmondta, hogy már régóta ismeri Deésy Gézát, aki a 90-es évek elején többször vitte Torgyán Józsefet autójával vidékre. Az idén január 22-én kereste őt fel a vállalkozó, a honvédelmi bizottság helyiségében. Deésy Géza tájékoztatta őt, hogy nincs minden rendben Torgyán Attilával. Lányi azt válaszolta, hogy képviselők nem foglalkoznak nyomozással, úgyhogy forduljon a rendőrséghez vagy az ügyészséghez. Deésy Gáza jelezte neki, hogy a kazetta-üggyel megkeres más pártokat is. Ezután néhány nappal érdeklődtek a Fidesztől Deésy Géza felől.