Vágólapra másolva!
A vádlottak meghallgatásával és szembesítésével folytatódott pénteken a Fővárosi Bíróságon az előre kitervelt, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberöléssel, köztük az Úri utcai Korda-gyilkossággal vádolt Hajzer Lajos és négy társának büntetőpere. Hajzer Lajos a szembesítésen nem tudott magyarázatot adni cselekedetére, és tettéről beszámolva, akárcsak az első tárgyalás alkalmával, sírva fakadt.
Vágólapra másolva!

A vádirat Hajzer Lajos terhére rója Korda István vállalkozónak, az Antenna Hungária Rt. igazgatósága volt elnökének, illetve a ÁPV Rt. egykori vezető tisztségviselőjének, utóbb pedig homoszexuális pornófilmek producerének a budai Várban található, saját Úri utcai lakásában 2000. március 21-én történt meggyilkolását, valamint egy postás megölését 1999. november 16-án Törökbálinton.

Hajzer Lajos a szembesítésen nem tudott magyarázatot adni cselekedetére, sírva fakadt a tárgyaláson. Elmondta: nem tervezték, hogy megölik egykori munkaadóját. A bíróságnak azonban nem tudott magyarázatot adni arra, hogy miután egy ólmosbottal többször fejére sújtott Kordának, miért szúrta meg többször is.

Szabó Mihály másodrendű vádlott, aki a vádirat szerint egy nála lévő, mintegy 40 centiméteres pengehosszúságú tőrt döfött az áldozat
szívébe, beismerte bűnösségét. Elmondta: a rablásnak tervezett akció előtt Hajzer közölte vele, hogy Kordát mindenképpen meg kell ölni, mert az ismeri őt, hiszen modellként dolgozott nála.

Deák Gyula, aki másodéves szakmunkástanuló volt a bűncselekmény elkövetésekor, nem tartotta magát bűnösnek. Közölte: az elkövetés napján véletlenül futott össze rokonával, Hajzer Jánossal és társával, akit korábban nem ismert. Hozzátette: Hajzer beavatta őt az akció tervébe, és pénz kínált a segítségért, így csatlakozott hozzájuk. Mint mondta: ő csak a lépcsőházban figyelt, és a helyszín elhagyása után szerzett tudomást a szörnyű tettről.

A tanács elnöke az előzetes letartóztatásban lévő Deák Gyula vallomásával kapcsolatban megjegyezte, a rendőrségen tett nyilatkozata ellentmond a tárgyaláson elmondottaknak.

Hozzátette: a nyomozati jegyzőkönyv szerint azt vallotta, hogy ő is bent volt Korda lakásában és részt vett az értéktárgyak elpakolásában, sőt még pontos, részletes leírást is adott a lakásban talált bútorokról, felszerelésekről.

Deák Gyula erre reagálva elmondta: ő továbbra is azt állítja, hogy nem tartózkodott a lakásban. Az első- és másodrendű vádlott vallomása szerint Deák odakint tartózkodott.

Sipos László ötödrendű vádlott, aki más ügyben jogerős szabadságvesztését tölti, a meghallgatáson nem tartotta magát bűnösnek.

A vádirat szerint Sipos budapesti lakásán bújtatta a bűncselekmény elkövetése után Szabó Mihályt annak ellenére, hogy tudatában volt annak, Szabót gyilkosság miatt körözik. Sipos László elmondta: Szabó Mihály neki csak annyit mondott, hogy adócsalás miatt körözi a rendőrség.

Az ügyészség szerint Hajzer a lakásában egy ólmos bottal leütötte Kordát, majd behívta Szabót, aki mellbe szúrta a földön fekvő áldozatot. Ekkor Korda még élt, kihúzta a szívébe döfött, mintegy 40 centiméteres pengét, ám Hajzer ezután még vagy harmincszor hátba szúrta őt. Korda a helyszínen belehalt sérüléseibe anélkül, hogy a támadók megtudhatták volna tőle a bankkártya kódját. Így a vádlottak kénytelenek voltak beérni a lakásban található - összesen mintegy 100 ezer forint értékű - használati tárgyakkal, mobiltelefonnal, menedzser-kalkulátorral, órával és pár ezer forintnyi valutával.

A Korda-gyilkosság vádlottjainak meghallgatása után a bíróság áttért a Hajzer Lajos által elkövetett törökbálinti postás elleni rablógyilkosság tanúinak szembesítésére.

A vádirat másik pontja szerint a Korda-gyilkosság előtt fél évvel Hajzer megölt egy törökbálinti postást. Hajzer 1999 novemberében baseballütővel rátámadt a kerékpáron közlekedő postásra és többször nagy erővel fejbe ütötte. A sértett az ütések hatására elvesztette az eszméletét és három hét múlva belehalt sérüléseibe. Hajzer Lajos ezúttal 673 ezer forintot zsákmányolt.

Hajzer a szembesítés során nem tagadta cselekményét.

Laczkó Hajnalkát orgazdaság bűntettével gyanúsítja az ügyészség.

A vádirat szerint Hajzer Lajos a törökbálinti postás kirablása után élettársának, Laczkó Hajnalkának felfedte a pénz származását, majd azt közösen elköltötték.

A bíró április 6-ra napolta el a következő tárgyalást, ahol a negyedrendű Laczkó Hajnalkát, valamint a különböző szakértőket hallgatják meg.

(MTI)