Válságstáb alakul a kivándorolni készülő romák itthontartására<br/>

Vágólapra másolva!
Farkas Flórián, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke bejelentése szerint napokon belül válságstáb alakul, és foglalkoztatási programcsomag kidolgozása van készülőben, amely a kivándorolni szándékozó komlói roma családok itthon maradását segítené.
Vágólapra másolva!

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke beszámolt arról, hogy találkozott az ország elhagyására készülő családok képviselőivel. Farkas Flórián szerint a roma családok azzal indokolták kivándorolási szándékukat, hogy "származásuk miatt nem kaptak munkát", és "más téren is több alkalommal is hátrányos megkülönböztetésben részesültek".

Farkas Flórián reményei szerint már egy hónap múlva beindulhat a Szociális és Családügyi Minisztériummal (SZCSM), a komlói önkormányzattal és a Baranya megyei munkaügyi központtal közösen kidolgozandó, a speciális cigány munkanélküliség enyhítését célzó program. Utalt arra, hogy ez példaként szolgálhat más térségek számára is a komlóihoz hasonló foglalkoztatási problémák megoldására.

- A komlói és az ország más településein élő cigányoknak lakóhelyükön, ebben az országban kell megtalálniuk békés, emberséges boldogulásukat - hangsúlyozta az OCÖ elnöke. Hegedűs István, komlói önkormányzati képviselő, az OCÖ tagja hozzáfűzte: olyan társadalmi problémáról van szó, melynek megoldását a zámolyi romák ügyében született strasbourgi döntés mellett az a tény sürgeti leginkább, hogy számos nehéz helyzetben lévő roma család szeretne a többségi társadalom tagjaihoz hasonló létbiztonságban élni.

Szemkeő Judit, az SZCSM politikai államtitkára hangsúlyozta: a tárca mindent megtesz azért, hogy segítse a romák munkavállalásra történő felkészítését. Közölte: Harrach Péter miniszter a jövő héten csütörtökön nyilvánosságra hozza azokat a közmunkaprogramokat, melyek kifejezetten a roma munkanélküliek foglalkoztatását szolgálják. Az egyik program a roma származású nőknek szól, a másik pedig a 40 év felettieket segíti visszatérni a munka világába.

Az államtitkár asszony azt is közölte, hogy a tárca a szociális és a gyermekvédelmi törvény előkészítésébe bevonja a országos cigány önkormányzatot, kikéri véleményét, és igyekszik a romák igényeit érvényesíteni a készülő tervezetben.

Hídvégi Péter, a Baranya megyei munkaügyi központ igazgatója bejelentette: vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy érte-e diszkrimináció a komlói romákat. Az igazgató hangsúlyozta, hogy a munkaügyi központban, illetve kirendeltségein bizonyosan nem érte hátrányos megkülönböztetés a cigány származású ügyfeleket.

(MTI)

Korábban:

(2001. március 29.)