A rendőrség megtagadta a nyomozást a Gyermekrák Alapítvány ellen<br/>

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Főügyészség megtagadta a nyomozást a Gyermekrák Alapítvány ellen. A főügyészség szerint nem merült fel olyan tény, amely a csalás bűncselekményének alapos gyanúját alátámasztaná. Az alapítvány ellen az Eurocaritas Kht. ügyvezetője tett feljelentést. A feljelentés alapja, hogy a Gyermekrák Alapítvány jogszerűtlenül pályázott az adózók által felajánlható egy százalékra.
Vágólapra másolva!

Megtagadta a nyomozást a Fővárosi Főügyészség (FF) a Gyermekrák Alapítvány ügyében, a feljelentésben foglaltak ugyanis nem minősülnek bűncselekménynek - közölte Borbély Zoltán, az FF szóvivője.

Az Eurocaritas Kht. ügyvezetője, Kozenkay Jenő január végén a legfőbb ügyésznél csalás bűntettének alapos gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes vagy tettesek ellen, akik a Gyermekrák Alapítvány nevében, 1999-ben és 2000-ben kampányt indítottak a személyi jövedelemadó egy százalékáért.

Az Eurocaritas Kht. beadványában szerepelt, hogy az alapítvány "szervezői vagy felelős vezetői" félrevezettek több ezer vagy tízezer adózót, akik ugyanazt az összeget más, arra érdemes, azt jogszerűen felhasználó szervezetnek is felajánlhatták volna. "A rendelkezésre álló adatok alapján olyan tény nem merült fel, amely csalás bűncselekményének alapos gyanúját alátámasztaná, ezért a nyomozás elrendelésére törvényes lehetőség nincs" - közölte Borbély Zoltán. A Fővárosi Főügyészség szóvivője hozzátette: a határozat ellen a Legfőbb Ügyészségen lehet panaszt tenni.

A szóvivő szerint a csalás megállapításához ok-okozati összefüggésben kell állnia a megtévesztő magatartásnak a pénz kiutalásával, és kárnak is kell keletkeznie. Borbély Zoltán kifejtette: az 1998. évi adófelajánlások összegét az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) nem a Gyermekrák Alapítvány megtévesztő magatartása következtében, hanem ügyintézői hiba folytán utalta ki.

A Fővárosi Főügyészség határozata szerint nem érte kár azokat, akik személyi jövedelemadójuk egy százalékát a Gyermekrák Alapítványnak ajánlották fel, mert ez nem érinti adókötelezettségük mértékét. A csalás elbírálásakor nem értékelhető kárként, hogy az adózók esetleg más kedvezményezettnek ajánlották volna fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát.

(MTI)

Ajánló: