Az FKGP-miniszterek nem értenek egyet az elnökség döntéseivel<br/>

Vágólapra másolva!
Turi-Kovács Béla, Boros Imre és Szabó János kisgazda miniszter nem ért egyet az FKGP országos elnökségének azon döntésével, miszerint nem időszerű a nagygyűlés összehívása. A politikusok szerint Gyimóthyék döntése az FKGP végét jelentheti.
Vágólapra másolva!

Szabó János hangsúlyozta: a politikai felelősség a döntés után az országos elnökséget terheli. Hozzáfűzte: semmilyen lépést nem kíván tenni ez ellen, megvárja, "míg maguktól jobb belátásra térnek az elnökség tagjai".

- Ha május végéig nem tartunk olyan nagygyűlést, amelyen a politikai irányvonalat elfogadjuk, utána nincs is értelme a testületet összehívni - utalt a párt támogatottságát jelző adatokra a honvédelmi miniszter.

A kisgazda politikus leszögezte: ha a párt vezető testülete nem változtat az erről szóló döntésén, akkor az "elnökség leírja és tönkreteszi az FKGP-t". Turi-Kovács Béla egyetért minisztertársával. Mint elmondta, ha semmi más okból nem, legalább azért kellene összehívni a nagygyűlést, hogy a politikai program elfogadásával kialakuljon a legitim egység a pártban.

- A nagygyűlésen született döntést azoknak is el kell fogadniuk, akik más véleményen vannak, így később nem lesz mód ellenakció indítására - vélekedett a környezetvédelmi miniszter. Álláspontja szerint az is fontos feladat, hogy a nagygyűlés elhatárolódjon a korrupciótól, és országos harcot indítson a visszaélések ellen.

- Sajnos a pártot akár okkal, akár ok nélkül bűncselekményekkel és korrupcióval hozták kapcsolatba az elmúlt időszakban - mondta a kisgazda politikus. Kitért arra is: jelenleg az országos elnökség tagjainak legalább a felét "senki nem választotta meg". - Ebben a kérdésben is állást kell foglalnia a nagygyűlésnek, legitimitást kell kapniuk a vezetőknek - hangoztatta Turi-Kovács Béla, aki a pártalkotmány módosítását is szorgalmazza.

- Új alapszabályt kell készíteni, hasonlót, mint az Európai Demokratikus Unión (EDU) belüli pártoké - mutatott rá a kisgazda miniszter. A környezetvédelmi tárca vezetője úgy látja: Gyimóthy Géza alelnöknek nincs lehetősége arra, hogy átvegye a politikai irányítást a pártban. - A pártalkotmány szerint az elnök távollétében a főtitkár helyettesíti Torgyán Józsefet, a pártalkotmányt pedig csak egyféleképpen lehet értelmezni - mondta Turi-Kovács Béla. Boros Imre ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: nem ismerik el, és tiltakoznak az ellen, hogy Gyimóthy Géza "lepuccsolta" az FKGP-t.

- Úgy tudom, hangerődecibellel születtek az elnökségi ülés határozatai - jegyezte meg a PHARE-ügyeket felügyelő kisgazda miniszter. Szavai szerint nemcsak a választási program elfogadása miatt kell összehívni a nagygyűlést, hanem azért is, mert "Torgyán József egészségi állapota miatt előre kell hozni a pártalkotmánynak az elnöki pozícióval kapcsolatos módosítását".

(MTI)

Korábban:

(2001. március 28.)