Levegőből elszórt húspogácsákkal oltják a rókákat<br/>

Vágólapra másolva!
A levegőből ledobott hal- és húspogácsába belegyúrt oltóanyaggal védik veszettség ellen a rókákat Nógrád megyében. A ravaszdik mellett a kóbor kutyák számára is ínycsiklandozó, kifejezetten büdös étel segítségével az ország nyugati felében mára legfeljebb szórványosan fordul elő veszettség.
Vágólapra másolva!

Húsvét után megkezdődik a rókák veszettség elleni immunizálása Nógrád megyében

A rókák "repülőgépes védőoltását" Nógrád megyével párhuzamosan az észak-magyarországi régiókban, valamint a Duna-Tisza közén végzik. Valószínűleg Szlovákia határmenti területein is ez időben kezdődik az immunizálás.

A Dunántúlon már nyolc éve kapják a rókák a hallisztből, húslisztből készült, a "ravaszdik" számára rendkívül ínycsiklandóan illatozó, magyarán kifejezetten büdös pogácsákba belegyúrt oltóanyagot. Ennek hatására az ország nyugati felében mára legfeljebb szórványfertőzések fordulnak elő. Az oltóanyag egyébként kis idő múltán beépül az állat csontrendszerébe, így az elejtett példányok vizsgálatából következtetni lehet az állomány veszettség elleni védettségének arányára.

Nógrád megye rókaállományát eddig nem becsülték fel. Annyi azonban tudható, hogy évente tíz-tizenöt veszettségi eset válik ismertté, s ez - miután a veszettség tényleges előfordulása ennek feltehetően a többszöröse - kifejezetten soknak számít.

Az emberre is halálos kimenetelű fertőzést egyébként nem csak a rókák, hanem valamennyi melegvérű állat, így a borz, az őz, a szarvas is terjesztheti.

A "rókauzsonnával" megpakolt repülőgépek április közepén szállnak fel, s egy kilométeres sávokban ötven méterenként hullajtanak le egy-egy hatóanyaggal dúsított pogácsát. Hektáronként húszezer hal-, vagy húspogácsa jut ilyenformán az immunizálásra kiszemelt területre. A messzire bűzlő, ám hatásos falatot persze felkaphatják az erdőkben, mezőkön olykor csapatosan kóborló kivert kutyák is, ami az akció pótlólagos haszna, hiszen ezeknek a szerencsétlen állatoknak a védőoltásáról úgysem gondoskodik senki.

A pogácsaszóró akcióra évente kétszer kerül sor egészen addig, míg a rettegett veszettség gyakorlatilag el nem tűnik. A következőkben a tiszántúli térség rókáinak "beetetése" lesz soron, s azzal a teljes magyarországi rókaállomány védetté válik a félelmetes fertőzéssel szemben.

(MTI)

Ajánló: