Elölről kezdik a pártok a kampányt Dabason<br/>

Vágólapra másolva!
Mind a nyolc párt jelöltje újraindulhat a dabasi időközi választások április 8-i második fordulójában az érvénytelen első kör miatt. Kérdéses, hogy lesznek-e visszalépések az újabb forduló előtt. A pártok még nem döntöttek az ügyben.
Vágólapra másolva!

Újra indul a kampány a Pest megyei 14-es választókörzetben. Az első fordulóban csak a szavazásra jogosultak 28 százaléka vett részt az érvényességhez szükséges legalább 50 százalék helyett. A választási törvény előírásai szerint újabb fordulóra van szükség, amelyen mindegyik eddigi jelölt indulhat. Az, hogy ténylegesen hányan indulnak, a visszalépésektől is függ. Lapinformációk szerint a MIÉP és az MDNP esetében jöhet szóba a visszalépés, a koalíciós jelöltet támogatandó, de a két párt egyike sem döntötte el még a kérdést. A visszalépés ellen szól, hogy Kövér László, a Fidesz elnöke hétfőn azt közölte: pártja úgy készül a második fordulóra, hogy azon mind a nyolc jelölt elindul, és tárgyalásokat sem kívánnak folytatni az esetleges visszalépésről. Az SZDSZ sem gondol arra, hogy a szocialista jelölt javára lemondjon a második fordulós megmérettetésről. Ismeretes, hogy a március 25-i első fordulóban Szűcs Lajos, a Fidesz- MDF-FKGP közös jelöltje kapta a legtöbb szavazatot (38,5 százalék) a szocialista Kovács István (33,6 százalék) előtt. Harmadik helyen Franka Tibor, a MIÉP (13 százalék), a negyediken Pusztai Erzsébet MDNP-Vállalkozók Pártja (5,84 százalék), míg az ötödiken Nagy Ferenc, az SZDSZ jelöltje (4,59 százalék) végzett. A KDNP, a HOM és a Zöld Demokraták jelöltje két százalék alatti eredményt ért el. Az újabb forduló várhatóan a két nagy párt, a Fidesz és az MSZP küzdelmét hozza, amit a MIÉP és az MDNP visszalépése eldönthet a kormánykoalíció javára. Kérdés, mit várhat cserébe a két kisebb párt?

Jövő vasárnap az érvényességhez már elegendő a választók 25 százalékának plusz egy főnek a részvétele, s a legtöbb szavazatot elnyerő jelölt lesz országgyűlési képviselő. Ha az újabb választási forduló is érvénytelen, akkor az Országos Választási Bizottság (OVB) mérlegelheti, hogy ebben az évben megismétlik-e az időközi választásokat. A törvény ugyanis azt mondja ki, hogy az általános választások évében nem tartható időközi voksolás.

Az első fordulóhoz tartozik, hogy a Magyar Nemzet törvényt sértett, amikor szombati számában közzétette a Magyar Gallup Intézet közvélemény-kutatási eredményeit a pártokról. A törvény szerint közvélemény-kutatási adatokat a választást megelőző nyolcadik naptól tilos nyilvánosságra hozni.

(Népszava)

Ajánló:

Az [origo] összeállítása

Korábban:

(2001. március 25.)