Csütörtökön új kurátorokat sorsolnak a közszolgálati rádiót és televíziókat felügyelő kuratóriumokba

Vágólapra másolva!
Az Országos Rádió és Televízió Testület március 29-én tartja meg azt a sorsolást, amelynek révén új tagok kerülnek a közszolgálati rádiót és televíziókat felügyelő kuratóriumokba. A társadalmi és a civil szervezetek által a Magyar Rádiót, a Magyar Televíziót és a Duna Televíziót felügyelő közalapítványok kuratóriumaiba delegált tagok egyéves mandátuma ugyanis lejárt.
Vágólapra másolva!

A Magyar Rádió és a Magyar Televízió közalapítványi kuratóriumában 21-21, a Duna TV-t felügyelő kuratóriumban pedig 23 kurátor képviselheti az őt küldő szervezeteket.

Az ORTT a múlt héten már nyilvántartásba vette a képviseletre jelentkező szervezeteket, amelyeknek a helyszínen is igazolniuk kell a sorsoláson való részvételük jogosságát.

A törvény arra is lehetőséget ad, hogy az azonos csoportba tartozó szervezetek a sorsolás előtt a delegálásban megegyezzenek. Ennek hiányában sorsolással döntik el, hogy mely szervezet, mely közszolgálati kuratóriumban képviseltetheti magát a következő egy évben.

A nyilvántartásba vett szervezetek listája az ORTT honlapján megtalálható.

(MTI)