Bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat Veszprémben <br/>

Vágólapra másolva!
Bűnszervezet létrehozása és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Veszprém Megyei Főügyészség 25 férfi ellen. A bűnlajstromon a devizabűntettől az üzletszerű kéjelgésre kényszerítésen át a biztosítási csalásig sok minden szerepel.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a tavaly májusban a rendőrség által felszámolt, 19-34 év közötti férfiakból álló, többek között prostitúcióra és védelmi pénz beszedésére szakosodott szervezetet Várpalotán T. Miklós és V. Lajos helyi lakos hozta létre barátaik, ismerőseik köréből, akik "munkájukért" rendszeres fizetést kaptak. A tagok többsége várpalotai, de van köztük budapesti, veszprémi, békéscsabai lakos és egy román állampolgár is.

A banda prostitúciós tevékenységet szervezett és irányított, az általa futtatott lányoktól rendszeresen meghatározott pénzösszeget kapott. A férfiak kiskorúakat is kényszerítettek fenyegetéssel üzletszerű kéjelgésre.

A bűnszervezet Várpalotán és Balatonalmádiban számos személytől jogtalanul követelt pénzt, s a fizetés megtagadása esetére veréssel, vandalizmussal fenyegetődzött, sőt a vádlottak egy fiatalembert kétszer meg is vertek, emberi mivoltában megaláztak.

A szervezet tagjai emellett devizabűntettet és jelentős kárt okozó csalást is elkövettek: nagy értékű gépkocsikat vásároltak, azokra biztosítást kötöttek, majd a járműveket devizahatósági engedély nélkül külföldön értékesítették. Ezt követően hamis feljelentést tettek a rendőrségen - miszerint a gépkocsikat ismeretlen tettesek eltulajdonították -, majd kárigényt jelentettek be a biztosítónál.

A Veszprém Megyei Főügyészség a banda két irányítóját a bűnszervezet létrehozásával és a többi taggal együtt többrendbeli aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésével, kerítéssel és zsarolással vádolja.

Az ügyészség a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőire 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztés kiszabását kérte a Veszprém Megyei Bíróságtól. A vádlottak közül 10-en előzetes letartóztatásban vannak, egy személy - más bűncselekmény miatt - börtönbüntetését tölti, a többiek szabadlábon védekezhetnek.

(MTI)