Ügyvédje fellebbezett Székely Zoltán letartóztatásának meghosszabítása ellen<br/>

Vágólapra másolva!
Székely Zoltán ügyvédje fellebbezést nyújtott be a képviselő előzetes letartóztatásának meghosszabbítása ellen. Az ügyvéd az előzetes letartóztatás feltételeinek hiányára és a képviselő megromlott egészségügyi állapotára hivatkozik. Az ügyvéd indítványozta, hogy védencét inkább házi őrizetben tartsák. Székelyt jelenleg a tököli rabkórházban kezelik.
Vágólapra másolva!

Székely Zoltán megromlott egészségi állapotára, valamint az előzetes letartóztatás feltételeinek hiányára hivatkozva hétfőn fellebbezést nyújtott be ügyvédje az előzetes letartóztatás meghosszabbítása ellen. Az ügyvéd kérvényezte a kisgazda frakcióból kizárt országgyűlési képviselő házi őrizetének elrendelését is a Fővárosi
Bíróságon.

A bíróság március 14-én újabb három hónappal hosszabbította meg Székely Zoltán előzetes letartóztatását. Futó Barnabás ügyvéd hétfőn elmondta: fellebbezésében több legfelsőbb bírósági döntést hozott fel, amelyek analóg esetek a Székely-üggyel és amelyekben az előzetes letartóztatás feltételei nem álltak fenn. Futó szerint Székely Zoltán több hónappal előzetes letartóztatása előtt tudta, hogy bíróság elé fog kerülni, elszökhetett volna, hiszen még az útlevele is megvolt. Az ügyvéd közölte, hogy fellebbezésében másodlagosan, a politikus megromlott egészségi állapotára hivatkozva kéri az előzetes letartóztatás házi őrizetre való változtatását.

Székely Zoltánt szív- és érrendszeri panaszokkal, gerincideg-becsípődéssel, valamint isiásszal szombat óta a tököli rabkórházban kezelik.

A volt kisgazda országgyűlési képviselő ellen - akit tavaly október 12-én a fővárosban az ügyészség szerint tetten értek, később őrizetbe vettek, majd december 15-én előzetes letartóztatásba helyeztek, - több büntetőeljárás van folyamatban hivatalos személy által fontosabb ügyben kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettének alapos gyanúja miatt.

(MTI)