Letette hivatali esküjét Vonza András, az agrártárca új minisztere<br/>

Vágólapra másolva!
Letette hivatali esküjét Vonza András, az agrártárca új vezetője. Vonza András szabolcsi állatorvost több hetes huzavona után jelölte Orbán Viktor miniszterelnök az FVM élére. Vonza András neve korábban teljesen ismeretlen volt mind a szakmai, mind pedig a politikai körök előtt. A rohamtempóban történő bizottsági meghallgatásokon Vonza nem tudott egyértelmű válaszokat adni a szakmai kérdésekre. Egyes információk szerint Vonza András, a szabolcsi kisgazda konzervgyáros, Balogh Gyula embere.
Vágólapra másolva!

Vonza András új miniszter
öbb hetes taktikai kivárás után
Vonza András

A politikai és a szakmai körök előtt teljesen ismeretlen Vonza András 46 éves, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye főállatorvos és nem tagja a kisgazda frakciónak. Vonza ugyan indult az 1998-as országgyűlési választásokon, ám nem került be a parlamentbe. Ekkor a kisgazdapárt listáján a 145. helyen állt. Vonzát az [origo] által megkérdezett képviselők - mindannyian a mezőgazdasági bizottság tagjai - egyáltalán nem ismerték. Farkas Sándor, a bizottság fideszes elnöke március 12-én még azt közölte: soha nem hallotta még Vonza nevét. Mindezek ellenére egy nappal később, március 13-én a mezőgazdasági bizottság meghallgatta a szakmai kérdésekre amúgy igencsak szűkszavúan válaszoló Vonza Andrást és alkalmasnak találta a miniszterségre. Vonza András sikeresen vette a másik két bizottsági meghallgatást is, így a kormányfő március 15-én felterjeszthette a köztársasági elnöknek kinevezésre a leendő minisztert.

Vonza András, az agrártárca új vezetője Kékkői Zoltánt jelölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkári posztjára. Kékkői jelenleg az FKGP parlamenti frakciójának egyik helyettes vezetője, országgyűlési képviselő.

Vonza András március 26-án hétfőn tette le miniszteri esküjét az Országgyűlés előtt.

[origo]